
Fotó: Haáz Vince
Hamarosan a nagyközönség előtt is megnyitják Marosvásárhelyen a zsidó múzeumot, ahol elsősorban a város történelmének egy szeletével, az egyik itt élő közösség múltjával ismerkedhetnek meg a látogatók.
2018. július 02., 22:472018. július 02., 22:47
Az Iskola (ma Aurel Filimon) utcában a zsinagóga melletti, a zsidó hitközségnek is otthont adó földszintes épületben, annak első részében rendezték be a múzeumot, amelyben korabeli tóratekercsek, könyvespolc és könyvek, rabbi-viselet, családi fényképalbumok, lakberendezési tárgyak, zongora, kályha, szőnyeg, asztal, szék, marosvásárhelyi hírességek portréi láthatók.
Dub László hitközségi elnök lapunknak elmondta, annak ellenére, hogy már tartottak egy úgynevezett hivatalos múzeumavatót, a nagyközönség számára július 15-től lesz látogatható, ugyanis még kisebb igazításokra van szükség. A berendezést Karácsony István történész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa tervezte. Belépéskor az előtérben korabeli fényképfelvételek kinagyított mása fogadja a látogatót, illetve az egykori náznánfalvi zsidó imaházból megmentett, héber feliratú deszkadarab. Az elnök érdeklődésünkre elmondta, jó kapcsolatot ápol a marosvásárhelyi zsidó hitközség a budapesti Mazsihisz-szel, és az ottani zsidó múzeum kölcsönözte az értékes relikviát. A Marosvásárhely közelében levő faluban élt egykor, a 18. században egy nagyobb zsidó közösség, amelynek tagjai később a városban telepedtek le. Az írott dokumentumok alapján lehet tudni, hogy egykor egy imaház is állt a faluban, de abból mára semmi nem maradt meg, illetve Budapesten őriznek néhány darabot belőle.
Fotó: Haáz Vince
A két szoba közül az egyikben egy lakásbelső berendezései láthatók, zongora egy zenemű kottájával, gyertyatartókkal, íróasztal családi fényképalbumokkal, fogas rabbi-öltözékkel, kályha, fásláda, újságtartó korabeli lapokkal, falióra, a falon kinagyított családi képek, asztal, szék. Az üvegtárlókban tóratekercs, hímzett, selyem tóratartó.
A belső szobában elhelyezett üvegtárlóban az elhurcoltak tárgyai közül néhány darab: vászonból varrt sárga csillag, amit a ruhájukon kellett viselniük a zsidó közösség tagjainak a második világháború idejében hozott zsidó törvény szerint, imakönyv, a lefoglalt zsidó vagyon leltára, imaszíj és imakendő, fénykép. A szoba közepén egy terepasztal látható, ahol Marosvásárhely egykori zsidók-lakta utcái, zsinagógája, rituális fürdője, iskolája is felfedezhető.
„...és a fények kialudtak 1944. június 6-án” – olvasható az asztal szélén körben magyar, román, angol és héber nyelven, a zsidó közösség deportálásának napjára utalva.
Fotó: Haáz Vince
A múzeum falain felnagyított fényképek láthatók jeles marosvásárhelyi, vagy Marosvásárhelyhez kötődő zsidó személyiségekről, mint például a sörgyáras Bürger Albertről, Harag György rendezőről, Antal Pál bábszínház-alapítóról, Kovács György színművészről, Izsák Márton szobrászművészről, Salamon Ernő költőről, Ligeti Ernő zeneszerzőről.
Fotó: Haáz Vince
A múzeum külső falán, az udvaron az a márványtábla is helyet kapott, amely az egykori zsidó iskola egyik osztálytermének falán állt, az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt iskolások és tanítóik, tanáraik nevével.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
szóljon hozzá!