
Fotó: Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Fáklyás demonstrációt tartottak Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk postaréti emlékművénél vasárnap este, amikor Székelyföld-szerte őrtüzeket gyújtottak az autonómiáért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére.
2017. október 30., 16:522017. október 30., 16:52
2017. október 30., 16:522017. október 30., 16:52
A vásárhelyi eseményen Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott beszédet az SZNT meghívására. A püspök kiemelte, történelmileg és az európai jog által is megalapozott a közösségi önrendelkezés iránti igény. Hozzátette, a megtévesztő román propaganda úgy próbálja lejáratni a székely önrendelkezés ügyét, hogy párhuzamba állítja a katalán függetlenségi törekvésekkel, szándékosan felcserélve az ok és okozati összefüggéseket.
„Nem azért válnának ki a katalánok, mert autonómiájuk van, hanem azért, mert autonómiájukat lépten-nyomon megcsorbítják. Nem azért kívánunk autonómiát mi, magyarok, székelyek itt, Erdélyben, mert szeparatisták volnánk, hanem azért, mert
Vagyis az igazi felelősök nem a katalánok és nem mi – székelyek, magyarok – vagyunk, hanem elsősorban a spanyol kormány és a román hatalom” – szögezte le. Hozzátette, „elismerjük Románia szuverenitását, elismerjük a román alkotmányos rendet, de
A rendezvényen Csíki Hajnal színművész szavalt alkalomhoz illő verseket, a demonstráció közös imával, illetve a Himnusz és a Székely Himnusz eléneklésével zárult.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!