
Fotó: Gecse Noémi
Tőkés László szerint egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak a hungarofóbiának, amely csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez hasonlítható.
2017. július 22., 11:262017. július 22., 11:26
2017. július 22., 11:442017. július 22., 11:44
Az európai parlamenti képviselő a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott szombati előadásában átfogó képet festett Európa, a magyarság és az erdélyi magyarság helyzetéről.
Úgy vélte:
Azt is megemlítette:
A volt királyhágómelléki református püspök szerint Tusványos ma is kiindulási és viszonyítási alapként szolgál, és a nemzeti érdek biztos igazodási pontját nyújtja. Úgy vélte:
Tőkés László „székely autonóm területen” köszöntötte Orbán Viktort, és biztosította a miniszterelnököt, hogy számíthat az erdélyi magyarságra, és a „létveszélyben szocializálódott” külhoni sorstársaira az EU megreformálásában, valamint a nemzet védelmében való kiállásában.
– fogalmazott.
Elképesztőnek és cinikusnak tartotta, hogy azok vádolják a magyar kormányfőt az európai értékek veszélyeztetésével, akik újkori népvándorlást gerjesztettek, és ezzel egész Európa megmaradását teszik kockára. Tőkés László a román európai parlamenti képviselőt, Traian Ungureanut idézve jelentette ki:
Kertész Imre megállapítását is idézte, mely szerint „Európa katasztrófa felé halad, az unió fennállása óta a legnagyobb válságát éli a menekültáradat miatt”.
Tőkés László jogosnak tartotta a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő magyarországi látogatásán körvonalazódott tanulságot: hogy az önvédelem joga minden országot, így Magyarországot is megilleti.
– jelentette ki, hozzátéve, hogy e védelem legfőbb letéteményesének Orbán Viktort tekinti.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!