
Jövőre elkezdenék a Határpatak utca felújítását is
Fotó: Csató Andrea
Fontos utcák modernizálását, illetve a 13A jelzésű országút mentén egy járdaszakasz kiépítését tervezi a fenyédi önkormányzat. A finanszírozási szerződést már aláírták a fejlesztési minisztériummal, kivitelezőre azonban még szükség lesz.
2024. november 01., 12:312024. november 01., 12:31
2,1 millió lejért pályázott a fenyédi önkormányzat az Anghel Saligny programban, amiből járdaépítést végezhetnek, illetve több utcát is felújíthatnak a községközpontban – tudtuk meg Bokor Botond helyi polgármestertől.
A projekt részeként közel 400 méteres szakaszon építenek járdát a 13A jelzésű országút mentén a fenyédi rendőrségtől Székelyudvarhely irányába a Patak utcáig. Ez a gyalogosok biztonsága szempontjából fontos. Mindemellett egy kisebb, Máréfalva irányába vezető utca, valamint a Patak, a Lok és Határpatak utcák korszerűsítése is szerepel a tervekben. Minden esetben
Összességében nagyjából három kilométeren fognak modernizálni.
A Határpatak utca modernizálása egyébként nem csak a fenyédiek, de a székelyudvarhelyiek számára is lényeges, hiszen az a város határában található, ráadásul számos vállalkozásnak és a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatalnak is ott van a székhelye. A polgármester megjegyezte,
Ott ugyanis nem dolgozhatnak, ahol még nincsenek a földben az említett rendszerek vezetékei.
Ősz elején írta alá a projekt finanszírozási szerződését Fenyéd vezetősége a fejlesztési minisztériummal, és azt tervezik, hogy mihamarabb közbeszerzési eljárást hirdetnek a kivitelező kiválasztása érdekében – közölte Bokor Botond.
Folyamatban van ugyanakkor a kivitelezési tervek elkészítése is. Ennek az összeállítását nem kezdte el a község vezetősége a finanszírozási szerződés aláírását megelőzően, hiszen úgy gondolkodtak, hogy „kidobott pénz lenne,” amennyiben valamiért mégsem kapják meg a beígért támogatást. A polgármester rámutatott,
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
szóljon hozzá!