
Képünk illusztráció
Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Több mint négy tonna kábítószert semmisített meg a rendőrség az év első kilenc hónapjában.
2025. október 22., 14:102025. október 22., 14:10
A Román Rendőrség sajtókapcsolatokért felelős osztályának vezetője, Daniel Alexandru Radu szerdán közölte, hogy a drogokat a törvényben megszabott eljárások és a környezetvédelmi szabályok tiszteletben tartásával, ellenőrzött körülmények között semmisítették meg.
A kábítószereket a rendőrség, illetve a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) foglalta le korábban – írja az Agerpres hírügynökség.
Daniel Alexandru Radu arról is beszámolt, hogy januártól szeptember végéig több mint 700 akciót hajtottak végre a rendőrök és a DIICOT ügyészei kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetek felszámolására. A vizsgált időszakban
több mint két tonna drogot vontak ki a forgalomból,
felszámoltak 42 bűnszervezetet,
több mint 2200 helyszínen tartottak házkutatást,
és több mint 2500 személyt vettek őrizetbe, illetve helyeztek előzetes letartóztatásba vagy hatósági felügyelet alá.
A lefoglalt kábítószerek – kokain, heroin, kannabisz, hasis, amfetamin, metamfetamin és ecstasy tabletták – piaci értékét több tíz millió euróra becsülik.
A CURS-Avangarde exit poll felmérése szerint a PNL jelöltje, Ciprian Ciucu nyerte a bukaresti időközi főpolgármester-választást a szavazatok 32,7 százalékával.
Nem állt meg a rendőrök jelzésére, belehajtott egy folyóba, majd autóját hátrahagyva gyalog menekült tovább egy 29 éves férfi, aki ittasan és jogosítvány nélkül ült volánhoz Neamț megyében. Végül egy erdős területen elfogták és őrizetbe vették.
Alacsony volt a részvétel a délelőtti órákban vasárnap a bukaresti időközi főpolgármester-választáson, ahol 17 jelölt verseng azért, hogy következő négy évben betöltse a Nicușor Dan államfővé választása nyomán megüresedett tisztséget.
Nicușor Dan hétfőn és kedden Franciaországban tartózkodik, és látogatásának második napján Emmanuel Macron elnök is fogadja az Élysée-palotában.
Személygépkocsival ütközött egy autóbusz vasárnap Sinaián. Két utas enyhe sérüléseket szenvedett.
Nicușor Dan kijelentette, hogy vasárnap a Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott a bukaresti időközi főpolgármester-választáson.
Vasárnap Bukarestben főpolgármestert, Buzău megyében megyei tanácselnököt, a Dâmbovița megyei Găești városában, valamint kilenc megye 11 községében polgármestert választanak.
A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.
szóljon hozzá!