
Alacsony a sofőriskolázók átmenési aránya Hargita megyében
Fotó: Pál Árpád
Tíz évvel ezelőtt Hargita megyében a megszokottnál jóval több, közel tízezer gépjárművezetői engedélyt bocsátottak ki. 2007 elején vezették be ugyanis az új típusú dokumentumokat. Ezek érvényessége az idén lejárt, emiatt jelentősen megnövekedett a jogosítványcserék száma a megyében: az év első kilenc hónapjában 15 601 cserét jegyeztek – tudtuk meg Adrian Pănescutól, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivőjétől.
2017. október 10., 11:062017. október 10., 11:06
Az említett időszakban a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges vizsgákra jelentkezők átmenési arányát is nyomon követték. Az év első kilenc hónapjában 11 344 személy jelentkezett elméleti vizsgára, de közülük csupán 4575 személy érte el az átmenő pontszámot, ami
Az elméleti vizsgán átmenő jelentkezők összesen 6054 alkalommal vágtak bele a gyakorlati vizsgába, de mindössze 3784 esetben sikerült megszerezni a szükséges pontszámot. Az adatok azt is jelzik, hogy
A gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati vizsgán való átmenési arány összességében 22 százalék, ezzel pedig országos szinten Hargita megye ismét az utolsók között szerepel. Pănescu továbbá azt is elmondta, a kilenc hónap alatt mindössze 110 napon végeztek elméleti vizsgáztatást, ami napi átlagban 103 vizsgázót jelent.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
szóljon hozzá!