
Lukács Antal (balra): a járóbeteg-rendelő épületének felújítása volt az idei év legnagyobb beruházása a kórházban
Fotó: Barabás Ákos
Több mint négymillió lej értékben végeztek fejlesztéseket idén a székelyudvarhelyi kórházban. Felújították a kórház integrált járóbeteg-rendelő épületét, de nagy értékű diagnosztikai készüléket is vásároltak.
2017. november 28., 08:302017. november 28., 08:30
Sajtótájékoztatón számolt be az idén elvégzett beruházásokról a székelyudvarhelyi kórház igazgatója hétfőn. Lukács Antal elmondta, e tekintetben csendesebb év az idei a tavalyinál, ugyanis a kormány egy időre felfüggesztette a beruházásokra szánt pénzek kiutalását, az egészségügyben dolgozók béremeléséhez szükséges források előteremtése érdekében. A körülmények ellenére
Lukács ezt nevezte az idei legnagyobb megvalósításnak, hozzáfűzve, hogy a járóbeteg-rendelő részleg már megfelel minden szakmai elvárásnak és az épületre vonatkozó előírásoknak. A járóbeteg-rendelési szolgáltatás egyébként pluszjövedelmet hoz a kórháznak az egészségbiztosítási pénztártól – tért ki a beruházás jelentőségére.
A felújítást a sebészeti részlegen folytatták, de nem maradt ki a munkálatokból a pszichiátria sem, részlegként azonban a radiológián történt a legnagyobb beruházás. Az osztályon meghibásodott két röntgendiagnosztikai eszköz is, csak a komputertomográf (CT) működött, de sikerült vásárolniuk egy komplex röntgenkészüléket is 600 ezer lejért.
Felújították a fül-orr-gégészeti részleget is, a sürgősségi osztályon pedig 111 ezer lej értékben végeztek fejlesztéseket – a műszerezettségi listáról csupán egy defibrillátor nem érkezett még meg az egészségügyi intézménybe. A kórház igényelt egy újabb komputertomográfot is, ezt jövő év első negyedévére várják. Amint megérkezik, a jelenlegi CT átkerül a sürgősségi részlegre.
A kórház alagsorában kanalizálási munkálatokat végeztek a felújítás során, ez több száz ezer lej értékű beruházás volt, akárcsak a kórház udvarán elvégzett aszfaltozás – sorolta az intézmény igazgatója. A fejlesztések összköltségéről elmondta,
Az eseményen jelen volt Gálfi Árpád polgármester is, aki megköszönte a kórház alkalmazottainak munkáját, ugyanakkor elmondta, Székelyudvarhely, sőt egész Udvarhelyszék lakossága hasznát veszi a kórházban történt fejlesztéseknek. Mandátuma elején megígérte, hogy a városért fognak dolgozni, és a továbbiakban is az a cél, hogy megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyek a település fejlődését és jövőképét biztosíthatják – mondta, hangsúlyozva, hogy ezek csak úgy tudnak megvalósulni, ha a kijelentések nem maradnak üres szavak és az egyéni érdekek nem kerülik meg a közösség érdekeit.
Fotó: Barabás Ákos
Orbán Árpád alpolgármester arról beszélt, hogy egy pályázatot készítenek elő a további forrásbevonás érdekében. Arról is beszámolt, hogy november 16-án Zalaegerszegen
így a városi kórházban dolgozó orvosok egy újabb szakmai lehetőséget kaptak a partnerségek kialakítására egy Kárpát-medencei magyar hálózatban. Az alpolgármester ugyanakkor felkérte a kórház képviselőit, hogy dolgozzanak együtt a városfejlesztési koncepció egészségfejlesztési stratégiájának hatékony kidolgozásában. Ez azért lenne fontos, hogy újabb pénzforrások váljanak elérhetővé.
A kórház szakorvosai közül hárman is felszólaltak a sajtóeseményen. Szentannai Dénes főorvos, a fül-orr-gégészeti részleg vezetője – aki már a járóbeteg-rendelő felépülése előtt a kórházban dolgozott – röviden felvázolta az intézmény történetét, és gratulált a járóbeteg-rendelő épületének felújításához.
Fehér István patológus osztályvezető főorvos, aki korábban négy évig vezette a kórházat, szintén elismerő szavakkal szólt a fejlesztésekről. Ugyanakkor a városvezetés képviselőit arra kérte, erősítsék a kapcsolatot a kórház vezetőségével.
Lőrinczi Csaba belgyógyász főorvos, a kórház orvosigazgatója megköszönte kollégáinak a felújítás után nyújtott segítséget, ugyanakkor a vállalkozóknak is köszönetet mondott támogatásukért.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
szóljon hozzá!