
Fotó: Rédai Attila
Egyre több felelőtlen kiránduló látogat a Vargyas-szorosba, nagy mennyiségű szemetet hagyva maga után, ugyanakkor sokan a vécézést is a természetvédelmi területen oldják meg. Éppen ezért szigorított szabályozást tett közzé a Természetvédelmi Területek Országos Ügynöksége (ANANP), amely a hatóságokkal közösen ellenőrzi azok betartását.
2021. április 29., 17:302021. április 29., 17:30
2021. április 29., 19:092021. április 29., 19:09
Jelentősen megnövekedett az elmúlt időszakban a Vargyas-szorosba látogatók száma, ami a fokozódó szemétmennyiségen is meglátszik – közölték az ANANP munkatársai. Azt is kifejtették, hogy
ami tovább ront a helyzeten. Éppen ezért a szigorított szabályok betartására kérik a túrázókat.
Fotó: Rédai Attila
A természetvédelmi terület csak reggel kilenc és délután hat óra között látogatható, ugyanakkor parkolni és sátorozni csak az erre kijelölt helyszíneken lehet. A Vargyas irányából érkező kirándulók a Látogatóközpont melletti területen kell hagyják autóikat, és ugyanitt állíthatják fel sátraikat, valamint gyújthatnak tábortüzet. Aki Homoródalmás felől közelíti meg a szorost, az csak Árpatakán, a táblák által megjelölt helyen teheti meg ugyanezeket.
Ezen a helyszíneken, továbbá az Orbán Balázs-barlangnál és a kőmezei menedékhelynél illemhelyiségek is vannak – ezeket kell használni vécézésre. Tilos ugyanakkor autóval behajtani a szoros két bejáratához – Kőalja, Karácsony gátja –, ahol a korábbi évek megszokásától eltérően sátorozni sem lehet.
Fotó: Rédai Attila
A terepjárművekkel való közlekedés nem megengedett a természetvédelmi területen. A szorosba látogatóknak napidíjat kell fizetni. Értelemszerűen szemetelni is tilos a természetben, és tiltott a patak szennyezése. Ezeken kívül egyebek mellett nem szabad vadászni, halászni, gombát és erdei gyümölcsöket gyűjtögetni a természetvédelmi területen, továbbá a csendzavarás is büntetendő.
Fotó: Rédai Attila
Csak az Orbán Balázs, a Lócsűr, a Tatárlik és a Kőcsűr barlangok látogathatók, valamint sziklát mászni csak a kijelölt útvonalakon, az ideiglenes korlátozások betartásával szabad. Az ANANP munkatársai hangsúlyozták,
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
1 hozzászólás