
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Tízezer facsemetét terveznek elültetni március 23-án, szombaton a Kovászna megyei Zalán határában. A nagyszabású akció sikeréhez önkéntesekre is szükség lesz.
2024. március 18., 16:262024. március 18., 16:26
2024. március 18., 16:272024. március 18., 16:27
A közösségi eseményt, amelynek keretében tízezer facsemete elültetése a cél, a Vinca Minor Egyesület szervezi, partnerségben Bodok Község Polgármesteri Hivatalával és a Zaláni Közbirtokossággal. A tavaszi ültetési időszakot kihasználva,
A csemeték kiválasztását, a terület előkészítését és a résztvevők szakszerű eligazítását a Vinca Minor Egyesület végzi. A szervezők a helyi közösség képviselői mellett várják mindazok jelentkezését, akik szívesen csatlakoznak a kezdeményezéshez, örömmel töltenek egy napot a szabadban, és nem ódzkodnak egy kis fizikai munkától.
A megfelelő ruházat és (lehetőleg) bakancs mellett minden résztvevőnél legyen ásó és ivóvíz. A program szombaton, március 23-án reggel 8 órakor kezdődik Zalán központjában. Itt lehetőség lesz leparkolni az autókat, letenni a bicikliket. Félórás felkészítő-eligazító beszélgetés után a résztvevőket utánfutós traktorok és szekerek szállítják a helyszínre, ahol délben közös, hideg ebédet biztosítanak a szervezők. Az esemény közös napzáróval ér véget Zalán központjában.
Jelentkezni egy űrlap kitöltésével lehet március 22-én déli 12 óráig.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
szóljon hozzá!