
Ráfér a felújítás a gyergyószentmiklósi tömbházakra
Fotó: Pinti Attila
2023 végéig 18 tömbház felújítása történhet meg Gyergyószentmiklóson. A terv szerint márciustól elkezdik a munkát, amihez a kivitelezési szerződést csütörtökön írta alá a Csergő Tibor polgármester és a gyergyótekerőpataki székhelyű Fortat Hause építőipari vállalkozás képviselete.
2021. december 23., 18:592021. december 23., 18:59
A pénteki sajtóeseményen elhangzott: többféle ütemterv is létezik arra vonatkozóan, hogy melyik tömbházaknál kezdődnek el az előkészítő munkálatok márciusban. Az elképzelés az, hogy azokkal indítanak, ahol viszonylag egyszerűbben tudnak dolgozni, annak érdekében, hogy már 2022 őszéig el is készüljenek az elsőkkel. Ez azonban nagyban függ attól, hogy az érintett lakószövetségek mennyire vannak felkészülve, azaz, hogy milyen arányban rendelkeznek a szükséges önrésszel.
Hogy az önrész mit is jelent egy adott tömbházban, az sok mindentől függ. Például attól, hogy a lakók milyen munkálatokat igényelnek a tömbházak külső szigetelésén kívül.
Változhat a költség akár egy lépcsőházon belül is, hiszen van akinél ablakot cserélnek, másoknál pedig nincs erre szükség, hiszen a lakástulajdonos már megtette ezt korábban – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón.
Az önkormányzat januárban egyeztetésre hívja a lakószövetségek illetékeseit, ekkor fogják felmérni azt is, hogy melyikük milyen arányban rendelkezik a szükséges önrésszel. Ahogy a Fortat Hause vezetője, Fórika Tibor elmondta, ott fogják kezdeni a munkát, ahol megvan hozzá a szükséges fedezet.
A több mint 30 millió lej összértékű beruházás révén a következő tömbházak újulhatnak meg: Virág negyed: 43, 44, 45E, 46, 49, 51-es tömbház; Bucsin negyed: 3, 6, 11, 18, 10, 12, 23, 24-es tömbház; Gyilkos-tó út 5B, Fehér Dávid 7, Miron Cristea 8 és 9-11. Ez összesen 1034 lakást jelent.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
szóljon hozzá!