Hirdetés
Hirdetés

Tiszta kampányért emelnek szót a székelyudvarhelyi civilek

Nem kérnek a négy évvel ezelőtt is látott kampánymódszerekből. Archív •  Fotó: Pál Árpád

Nem kérnek a négy évvel ezelőtt is látott kampánymódszerekből. Archív

Fotó: Pál Árpád

Több mint húsz közismert székelyudvarhelyi civil tett közzé nyílt levelet kedden a Facebookon. Mint írják, elegük van a közelgő helyhatósági választással kapcsolatos „kisded játékokból”, az áljelöltekből és a névtelen, mocskolódó blogokból, Facebook-oldalakból.

Kovács Eszter

2020. március 10., 20:002020. március 10., 20:00

Nekünk Székelyudvarhely az első! címmel Komoróczy Zsolt helyi civil tette közzé saját Facebook-oldalán azt az állásfoglalást, amelyet többek között Szabó Károly, a városi könyvtár munkatársa, Nagy Pál színházigazgató, Dunkler Róbert, Fincziski Andrea színművészek, Dávid Botond fotóművész, Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője, Simon Szilárd, a Szekler Teker Egyesület vezetője, Sándor Zsolt állatorvos, Bíró Edith, a Balázs Ferenc Vegyeskar elnöke és Vass Orsolya, az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnöke is nevével látott el.

„Alulírottak a város gondolkodni szerető polgárai vagyunk, akiknek az a céljuk, hogy az iskolaváros, valamint a hajdanán pezsgő kisiparosi élet örökségében egymás iránti tisztelettel és jóindulattal, békében és fejlődésben élhessük civilizált kisvárosi mindennapjainkat” – szögezik le. Hangsúlyozzák, úgy érzik,

eljött az ideje, hogy a közélet megtisztuljon,

a versengés a normális kerékvágásba terelődjön vissza, és „kirostáljuk azokat, akik Székelyudvarhelyt folyamatosan a közröhej tárgyává kívánják tenni”.

Ne tévesszék meg a választókat!

Az utóbbi hetek történéseit szégyenletesnek tartják, és elkerülnék a város végleges holtvágányra kerülését. „Mielőtt az utolsó fiatal is veszi a vándorbotját és itt hagy bennünket a felgyűlt mocsok, frusztráció és megrekedt fejlődésünk miatt, lépnünk kell, világossá kell tenni: elég volt a kisded játékból, legyen elég a zaklatásokból, fenyegetésekből, feljelentésekből, a hecckampányból. (…)

Idézet
Felszólítjuk a közélet aktív szereplőit, hogy ne bomlasszák tovább a közösséget és ne igyekezzenek megtéveszteni a választókat áljelöltekkel, azzal a szándékkal, hogy a maradék tisztességes, tenni akaró polgárt is elriasszák a közügyektől.”

Hozzáteszik továbbá, nem tartják elfogadhatónak azt sem, hogy a különféle érdekcsoportok kifejezetten mocskolódási szándékkal mindenféle közösségi médiás oldalt, blogot íratnak bérmunkában.

Nem kell még egy Gálfi

Arra kérik tehát a politikai pártokat, azok ifjúsági szervezeteit és az összes többi érdekcsoportot, hogy hagyjanak fel a négy évvel ezelőtt is megtapasztalt kampánypraktikákkal. Mint ismeretes ugyanis, a 2016-os helyhatósági választások idején az akkor harmadik mandátumáért induló Bunta Levente volt polgármester mellett egy bizonyos érdekcsoport egy Buta Levente nevű személyt is indított a választáson, így zavarva össze a gyanútlan választókat.

Hirdetés

Nemrégiben pedig Hajdó Csaba néppártos helyi önkormányzati képviselő számolt be arról, hogy biztos forrásból tudják,

székelyudvarhelyi érdekcsoportok Székelyföld-szerte olyan Gálfi Árpád nevű személyt keresnek, aki Székelyudvarhelyen független polgármesterjelöltként indulna a választáson.

A civil csoport célja, hogy Székelyudvarhelyen tisztességes legyen a megmérettetés, a mindenkori városvezetés számára pedig Székelyudvarhely és lakói legyenek az első helyen. Ennek érdekében a csoportosulás „aktívabb szerepet” is hajlandó vállalni, derül ki a szövegből.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

2026. november 05., csütörtök

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből

Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből
2026. november 05., csütörtök

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre

A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást

A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást
2026. november 05., csütörtök

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró

Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró
2026. november 05., csütörtök

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter

Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter
2026. november 05., csütörtök

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában
2026. november 05., csütörtök

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban

Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban
Hirdetés