
Meg kell újítani a haszonbérleti szerződést
Fotó: Haáz Vince
Soknak tartják a köztemetők bővítésére szükséges telkek árát a marosvásárhelyi tanácsosok, ezért létrehoztak egy bizottságot, hogy az egyezkedjen a tulajdonsokkal. Naponta akár 18 temetés is van a temetőkben. Időszerű a régi sírhelyek megváltása is.
2025. augusztus 28., 17:282025. augusztus 28., 17:28
A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők csütörtökön soros augusztusi ülésükön egy szűk óra alatt megszavazták a napirenden levő határozattervezeteket és a sürgősségi napirendi pontokat is. Döntöttek arról, hogy
újabb tömbházakat hőszigetelnek és arról is, hogy
öt jelzőlámpa nélküli gyalogátjárónak úgynevezett intelligens közvilágítást alakítanak ki.
Ezt azt jelenti, hogy a lámpa erősebb fényt bocsát ki, amikor gyalogos közeledik, így felhívva az autósok figyelmét is, hogy meg kell álljanak.
Mint ahogy várható volt, a csütörtöki ülésen kisebb vita alakult ki a városi temetők bővítéséhez szükséges területek megvásárlásáról.
Egyelőre egy független szakértői cég felbecsülte a Jeddi utcai és a remeteszegi köztemetők melletti területeket, a tanácsosoktól pedig azt kérték, hogy fogadják el ezeket az összegeket és hozzanak létre egy tárgyalóbizottságot.
A szavazás előtt többen úgy értékelték, hogy a meghatározott összegek túl nagyok, és figyelembe véve, hogy temetők szomszédságában vannak, a valós piaci értékük akár negyven százalékkal is kevesebb lehetne.
Van, aki eladja, van, aki nem a szabad területét
Fotó: Haáz Vince
A felszólalások során kiderült, hogy van egy olyan terület, amely a már meglevő temető és a vásárlásra ajánlott terület között van, de a tulajdonos nem hajlandó azt eladni a városnak. Claudiu Maior tanácsos azt javasolta, hogy
Mindezt azért – tette hozzá –, hogy utólag ne pereskedjen, hogy őt nem kérdezték meg és körbevették sírokkal. Frunda Csenge tanácsos szerint lehetséges, hogy a szóban forgó terület kisajátítása a megoldás, hiszen a városnak szüksége van szabad területekre, a köztemetők kibővítésére. Elhangzott, hogy
A tanácsosok elfogadták a tárgyalóbizottság létrehozását, amelynek tagjai a becsüs által meghatározott összegekből kiindulva fognak egyezkedni a telektulajdonosokkal. A végső összegeket, amelyért megvásárolják a telkeket, újra el fogják fogadni az önkormányzati képviselők.
Figyelem: meg kell újítani a szerződéseket
Szeptember 30-ig szükséges megújítani a lejárt temetői sírhelyek haszonbérleti szerződését. A tíz évre érvényes új szerződések megkötésekor 439 lejt kell fizetni, valamint a karbantartást, ami évente 33 lej. A szerződés megújítása a négy városi temető adminisztrációjánál lehetséges: a Jeddi, a központi, a remeteszegi és a marosszentgyörgyi temetőknél. Fontos tudnivaló, hogy a határidő után a meg nem újított sírhelyeket a törvény szerint újra kiosztják.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
szóljon hozzá!