Hirdetés
Hirdetés

Teljes koalíciós egyetértés a nyugdíj–állami bér halmozásának szigorításáról

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint a kormánykoalíció eldöntötte: az állami fizetés és nyugdíj halmozását szabályozó új törvényből minden kivételt törölnek, kivéve az alkotmánybíróság által előírtakat. A jogszabály napokon belül végleges formát kaphat.

Székelyhon

2025. november 28., 09:392025. november 28., 09:39

A kormányfő a Digi24 televíziónak adott csütörtök esti interjúban beszélt erről. Mint hangsúlyozta, a koalícióban született elvi döntés szerint

törlik a törvény alkalmazása alóli kivételeket, leszámítva a korábbi alkotmánybírósági döntésekben megjelölteket.

– számolt be az Agerpres. „Ha ezt nem tartanánk szem előtt, alkotmányellenes lenne a törvény, tehát becsapnánk az embereket” – magyarázta. Hozzátette,

a törvénytervezet jelenleg közvitán van, néhány napon belül vélhetően véglegesítik és elindítják az eljárást az elfogadására.

Bolojan szerint a jogszabályjavaslatot vagy felelősségvállalással, vagy parlamenti eljárással fogadják el, erről szintén a következő napokban születik döntés. „Nincsenek nézeteltérések a törvénytervezet kapcsán” – szögezte le.

Hirdetés

A kormányfőt továbbá arról is kérdezték a Digi24 televíziónak adott interjúban, hogy a bírák és ügyészek különnyugdíjának szabályozása után megvizsgálják-e a többi nem hozzájárulás alapú nyugdíj helyzetét. Bolojan rámutatott,

jelenleg az 55 és 64 év közötti román állampolgároknak mindössze az 53 százaléka aktív gazdaságilag.

A többiek közül egyesek külföldön élnek, de nagyon sokan nyugdíjasok. 'Évről évre egyre többen vonulnak nyugdíjba úgy, hogy nem veszi át a helyüket a következő generáció' - magyarázta, hozzátéve, hogy

ha a kormány nem hoz intézkedéseket az indokolatlan korkedvezményes nyugdíjazás megszüntetésére, nem fogják tudni korrigálni ezt a helyzetet.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szabályozó új törvénytervezet 65 éves nyugdíjkorhatárt és az utolsó fizetés legtöbb 70 százalékát kitevő nyugdíjat ír elő.

Ezt a szabályt szerinte ki kell terjeszteni a különnyugdíjban részesülő többi csoportra is, figyelembe véve azonban azt is, hogy ki milyen típusú munkát végzett az aktív éveiben.

Példaként említette, hogy a különféle intézményeknél őrszolgálatot teljesítő csendőrök dolgozhatnak 60-65 éves korukig, a bevetési egységek tagjai számára azonban biztosítani kell a korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat

Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését
2026. január 14., szerda

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés

Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés
2026. január 14., szerda

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák

A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át
2026. január 14., szerda

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval

Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval
2026. január 14., szerda

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte

Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte
2026. január 14., szerda

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások

A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások
2026. január 14., szerda

Ami stabilan magas ebben az országban: infláció

A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Ami stabilan magas ebben az országban: infláció
Hirdetés