
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi tanács november 25-ei ülésén több határozattervezet foglalkozott területek adásával, illetve vételével. Az önkormányzati képviselők ezek többségét nem tartották eléggé kidolgozottnak, ezért elhalasztották a tárgyalásukat.
2010. november 29., 10:192010. november 29., 10:19
2010. november 29., 17:312010. november 29., 17:31
Az egyik ilyen napirendi pont előtt kért szót egy helyi lakos, Simion Mihai. Elmondta, 2004 óta élnek bizonytalanságban a város vezetősége miatt. „Hat évvel ezelőtt azt mondták nekünk, hogy szélesítik, modernizálják a Tudor Vladimirescu utcát, és szükségük van a telkünkre. Mi azt mondtuk, hogy rendben, ha ennyire fontos, akkor eladjuk egy részét. Azóta eltelt hat év és önök 2–3 havonta előveszik a telek megvásárlásáról szóló határozatot, majd elhalasztják. Hat éve nem csináltunk semmit a ház körül, lemondtunk a terveinkről, mert azt mondták, kell a terület. Öten lakunk egy szobában, mert abban a hitben, hogy önök megvásárolják a kis telkünket, nem kezdtünk hozzá az ingatlan bővítéséhez. A mostoha körülmények miatt az egyik gyermekem kórházba került” – mondta elkeseredetten.
Liviu Todoran helyi tanácsos reagálva az elmondottakra, kijelentette: „Disznóság!”. Kolozsvári Zoltán hozzátette: „A határozattervezetek nincsenek megfelelően előkészítve, az a disznóság!”. Claudiu Maior alpolgármester biztosította Simion Mihait, hogy hamarosan döntés születik az ügyben. „Ha már ennyit kénytelen volt várni, megkérem, várjon még két hetet. Átbeszéljük a bizottságokban” – mondta.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!