
Kedden, január 19-én délután egy bukaresti rendszámú kamion a Bethlen Gábor utcában, a rendőrség felől a központ fele haladt. A sofőr figyelmen kívül hagyta a Villanytelep és Tábor utcai kereszteződésnél található tiltótáblát, mely szerint nagyobb tehergépjárművek nem hajthatnak be a pékség irányába.
2010. január 19., 17:222010. január 19., 17:22
2010. január 19., 19:422010. január 19., 19:42
A kamion továbbhaladt, majd a pékség előtt elakadt, a vezetője pedig egyszeri, sőt kétszeri próbálkozásra sem tudta a hosszú járművet megfordítani, a rakományt le kellett csatolnia. Eltelt vagy negyed óra is, közben a kórház felől az Eötvös József utca irányába nem lehetett közlekedni, hisz az utat elállta az eltévedt jármű. Egy újabb negyed órát követően a rendőrség is a helyszínre érkezett, a közlekedésrendészek azzal köszöntötték a sofőrt, hogy egy kereszteződésben a forgalom akadályozásáért hivatalból „ugrik” a jogosítvány. Végül segítettek a pórul járt sofőrnek, és kisegítették a városból.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
szóljon hozzá!