Távozásra szólított az iskola csengője

Felruházva szellemi útravalóval, szombaton ragyogó napsütésben ballagott el a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium hetvenkilenc végzős diákja, szülők, rokonok, barátok, pedagógusok, egyházi és világi elöljárók kíséretében.

Létai Tibor

2011. május 28., 16:192011. május 28., 16:19

2011. május 29., 17:372011. május 29., 17:37

Szívükben bizakodással és lelkesedéssel indultak el a nagy útra a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium három végzős osztályának diákjai, a négy év alatt elsajátított szellemi értékekkel lelkükben, amit remélhetőleg sikerül kamatoztatniuk, beváltva szüleik hozzájuk fűzött elvárásait.

„Az iskola ünnepi csengője ma nem marasztalót csenget, hanem ellenkezőleg, távozásra szólít. Mindezt azon szeretteitek körében, akik nagyon sokat és szépet álmodtak rólatok” – szólt ünnepi beszédében az iskolától búcsúzó fiatalokhoz Tamás Levente, a nagy múltú tanintézet igazgatója. Kijelentette: „a lélek kér ma ünnepi helyet bennetek. Érzések és gondolatok gyorsított filmjei pörögnek ma mindannyiunk lelkében, mert a tét nem kicsi, félelemre azonban, mi tudjuk, semmi ok. Ma különösen bizakodónak kell lenni. A küszöbön megrekedni nem tanácsos, veszélyes, hiszen könnyen kereszthuzatban találhatja magát az ember, amely esetleg arra lendíti, amerre nem szeretné. Az iskola a tudatos döntést volt hivatott előkészíteni. Az irodalomóra, a történelem, a matematika, mind-mind eszköz, amely elvezethet ahhoz a kincshez, amely nem a gyermeteg másból, hanem a másért való élet örömét jelenti. Bizonyára rövidesen belátjátok, hogy nem nekünk kell a keresztény értékeket megvédenünk, hanem azok védenek meg bennünket”.

Tamás József püspök a fiatalok örömében osztozva, felhívta a figyelmet, hogy két tény teszi emlékezetessé az idei ballagást. Az egyik, hogy negyven éves kényszerszünet után a most búcsúzó diákok a 20. végzős évfolyama az újraindult iskolának. A másik pedig, hogy idén ünneplik a tanintézet felszentelésének 100. évfordulóját.

Az ünnepségen Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán is megosztotta gondolatait az ifjakkal, kifejezve örömét, hogy székely ruhában ballagtak. Az elöljáró többek között hangsúlyozta: „két dolog van a világon, amit úgy lehet továbbadni, hogy közben gazdagabbakká leszünk ez által. Az egyik a tudás, a másik a szeretet. Tudás az mindenhol van, de szeretet csak azokon a helyeken, ahol jelen van a keresztény ember, közel van Isten. A gimnázium ilyen hely volt és ilyen hely marad. Az ember igazi értékei legbelül vannak, a szívében, a lelkében”.

Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő szavait Széll Adél tanfelügyelő tolmácsolta, majd szavalatok hangzottak el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről

A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben

A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben
2026. június 08., hétfő

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét

Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét
2026. június 08., hétfő

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson

A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén

Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén
2026. június 08., hétfő

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint

Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint
2026. június 08., hétfő

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét

Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét
2026. június 08., hétfő

Hétfőn startolt az érettségi: a román szóbelivel kezdtek a végzősök

Elkezdődtek hétfőn az érettségi szóbeli vizsgái a román nyelv és kommunikációs készségek felmérésével. Bár nincs akkora tétje, nem kapnak rá jegyet, de teljesíteni kell a vizsgát a végzősnek, aki ezzel saját maga előtt is bizonyíthatja nyelvtudását.

Hétfőn startolt az érettségi: a román szóbelivel kezdtek a végzősök
2026. június 08., hétfő

Íratkozhatnak már a képességvizsgákra a nyolcadikosok

Elkezdődött a beiratkozás a nyolcadik osztályosok képességvizsgájára hétfőn.

Íratkozhatnak már a képességvizsgákra a nyolcadikosok
Hirdetés