Hirdetés
Hirdetés

Tanórák után sem szabad elengedni a gyerekek kezét

Már az elemi osztályosok jó része is kísérő nélkül jár haza •  Fotó: Pál Árpád

Már az elemi osztályosok jó része is kísérő nélkül jár haza

Fotó: Pál Árpád

Egyedül hazasétált a várostól hét kilométernyire fekvő Tibódba az egyik székelyudvarhelyi iskola előkészítő osztályos kisdiákja, anélkül, hogy erről a szülők vagy tanítója előzőleg tudott volna. A nemrég történt eset kapcsán arra voltunk kíváncsiak, meddig tart az iskola és hol kezdődik a szülő felelőssége a diákok felügyeletét illetően.

Dósa Ildikó

2017. június 01., 21:562017. június 01., 21:56

A pedagógus, ezzel együtt az iskola felelőssége a tanórák végéig tart, ide sorolva a délutáni foglalkozásokat is.

Utána már a szülő felel gyereke biztonságáért.

Hirdetés

Ahol iskolabusz viszi haza őket, a tanintézet kötelessége felügyeletet ellátni a jármű indulásáig. A messzebbről bejárókat a szülők egyénileg vagy megegyezés szerint csoportosan szokták hazavinni, amiről mind a gyerekek, mind pedig a tanítók tudnak – ismertette a vonatkozó szabályokat és a jelenlegi gyakorlatot Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő.

Az iskola körzetében lakók jó része már az elemiben egyedül jár haza. Akit még a szülő vagy a nagyszülő kísér, meg kell várnia, amíg érte mennek, ezt azonban a szülő feladata tudatosítani gyerekében.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Idézet
Ettől függetlenül, ha a megbeszélt rend módosul, és a kísérő nem tud a megszokott időben ott lenni, telefonon értesítenie kell a tanítót vagy az iskola személyzetét, esetleg egy másik szülőt, így biztosítva gyereke felügyeletét

– közölte Görbe Péter.

Igaz ugyan, hogy a tanítási idővel a pedagógusi felügyelet is véget ér, azonban a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója szerint

a tanulók biztonsága a pedagógus és a szülő közös felelőssége.

Ezért fontos, hogy értesítsék egymást a változásokról. A tanítók többsége délutáni felügyeletet is vállal, de ettől függetlenül ha az a szülő, aki a tanítás végén rendszeresen hazaviszi gyerekét, valamiért késik és erről értesíti a pedagógust, az ott tud maradni még egy ideig. Laczkó György elmondta, sokéves igazgatói tevékenysége alatt nem hallott arról, hogy valamelyik kisdiák anélkül, hogy megvárja kísérőjét, szó nélkül elhagyta volna a tanintézetet, de nem zárja ki ennek lehetőségét. Egyébként a gimnáziumban ötödik osztálytól már többnyire önállóan érkeznek és távoznak a városban lakó tanulók.

Idézet
Az Orbán Balázs Általános Iskola tanítói tudják, kit szabad elengedni és kit nem. Itt általában második osztályig várják a szülők a gyerekeket, a tanítók pedig még a harmadik osztályosokat is a kapuig kísérik

– mondta el Gábos Anna, az iskola igazgatónője.

Kíséret nélkül hazagyalogolt Tibódba

Márciusban egy helyi iskola előkészítő osztályos diákja a tanítás végeztével egyedül tette meg tibódi otthonáig az utat, ezzel nem kis ijedséget okozva szüleinek. Az apa úgy érzi, hogy az esetért nem az intézet munkaközössége okolható. Mivel azokon a napokon, amikor elhúzódó terepmunkája miatt nem ér időben az iskolába, gyereke közös megegyezéssel a munkahelyén szokta megvárni, ahonnan együtt indulnak haza.

Aznap egy szerencsétlen véletlen folytán a vállalatnál senki nem tartózkodott, az ajtók zárva voltak. A gyerek a telefonját otthon felejtette, nem tudott szüleivel beszélni, így hát gyalog, kíséret nélkül indult haza. Az apa elment az iskolához, de mivel nem találta ott gyerekét, értesítette a helyi rendőrséget, akikkel átfésülték az iskola körüli lakónegyedet. Egyik munkatársának jutott eszébe, hogy otthon is keressék. A gyerek az udvaron várt szüleire, mivel nemcsak telefonját, hanem a kulcsot is a házban hagyta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés