Fotó: Mente Fesztivál
A tavalyi rendezvény óriási sikerének köszönhetően idén újra megszervezésre kerül Felső-Maros mente legnagyobb magyar fesztiválja, a Mente Fesztivál szeptember 2-4. között. A fesztivál célkitűzése továbbra is az, hogy a helyi- és egyetemes magyar értékeket bemutassa, illetve a közösség magyar identitástudatát erősítse.
2022. augusztus 31., 11:592022. augusztus 31., 11:59
„A térség fiataljaiban szükséges megszilárdítani azt az érzést, hogy ők is a közösséghez tartoznak.
– nyilatkozta portálunknak Kovács János, a fesztivál főszervezője.
Fotó: Mente Fesztivál
A gyönyörű néphagyományoknak és műemlékeknek, természeti kincseknek otthont adó régió életének élénkebbé tételét színes és interaktív programkínálattal kívánják elérni.
A fesztiválon résztvevők új ismereteket szerezhetnek a környék kastélyairól egy rendhagyó történelemóra keretében, ifjúsági kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt, de népviselet felvonulást és néptánc-előadásokat is megtekinthetnek.
Fotó: Mente Fesztivál
A szervezők az esti programok összeállításánál figyelembe vették, hogy minden korosztály megtalálja a számára leginkább megfelelő zenekart, így fellép majd a Talléros Együttes, a Góbé zenekar, a 8LightMinutes, az Ullie és a 4Street is. A további programpontokért érdemes ellátogatni a fesztivál honlapjára.
A koncerteket követően táncház és dj-vel ellátott buli várja a táncoslábú vendégeket.
Fotó: Mente Fesztivál
A rendezvénynek otthont adó Marosfelfaluba szeretettel várják a környék lakóit, de mindazokat is, akik szeretnék jobban megismerni a helyi kulturális örökséget. A rendezvény ingyenes, és minden korosztály számára látogatható.
(X – fizetett hirdetés)
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Április végén, május elején nagy májusi cserebogár-rajzásnak lehettünk szemtanúi. Jó tudni azonban, hogy nem ártalmatlan rovarokról beszélünk: nagy károkat okoznak a mező- és erdőgazdaságokban egyaránt.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.
Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.
szóljon hozzá!