
Az utóbbi időszakban igencsak sok szemét gyűlt össze a folyó- és tópartokon, háztartási, valamint állati, mezőgazdasági, fa és ipari eredetű hulladék egyaránt. Ezenkívül rengeteg papírt, alumíniumot, műanyagot (PET), háztartási eszközt halmoztak fel, amelyeket kényelemből vagy tudatlanságból dobálnak a vízpartra, vízbe – figyelmeztet a Maros Vízügyi Medencéjének Ügykezelősége (ABA MS).
2010. november 22., 16:562010. november 22., 16:56
2010. november 22., 17:272010. november 22., 17:27
A szakemberek szerint kevésbé észrevehető a szennyezés, a felbomló hulladék azonban lesújtóan rontja a környék képét, erjedés után pedig elviselhetetlen szagot áraszt.
Az ABA MS felhívásának értelmében a helyi közigazgatási hatóságok közvetlenül felelősek az illegális és szervezetlen hulladéktelepek felszámolásáért, amelyek a folyó- és tópartokon találhatók. Továbbá a polgármesteri hivatalok feladatkörébe tartozik a partok és vízmeder tisztán tartása – ezt írja elő a városi és vidéki települések községgazdálkodására vonatkozó 2002. évi 21-es számú sürgősségi kormányrendelet 8. cikkelyének c és k alpontja.
Az ABA MS közleményben tájékoztatta az önkormányzatokat, hogy amennyiben a vízügyi igazgatóság vagy a környezetvédelmi őrség ellenőrei a helységek területén szemétkupacokat találnak, büntetést szabnak ki az adott polgármesteri hivatalra, ezért felkérik a helyhatóságokat, hogy intézkedjenek annak érdekében, hogy a hulladéktelepeket felszámolják, a szemetet elszállítsák, szervezzék meg a köztisztasági szolgáltatást és akadályozzák meg, hogy a lakók továbbra is a vízpartra hordják a szemetet.
„A felszíni vizek sok olyan hulladékot szállítanak, amelyek emberi tevékenységből származnak. A jelenség igencsak veszélyes méreteket ölt, elsősorban a falvak, községek területén, ahol nehézkesen ültetik gyakorlatba a hulladékgazdálkodási elveket. Mi többször szervezünk felvilágosító és ellenőrző kampányokat, hogy csökkentsük a szennyezést” – ismertette az ABA MS vezetője, Teodor Giurgea. Hozzátette, a víz minőségének a romlásáért a vízügyi hatóságot teszi felelőssé, ezért az intézmény kénytelen drasztikus intézkedéseket hozni.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
szóljon hozzá!