
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
Szürreális és abszurd, hogy érvénytelenítette a bíróság Sepsiszentgyörgy zászlójáról szóló kormányhatározatot – tette közzé Facebook-oldalán Antal Árpád, a város polgármestere. Lapunknak elmondta, a bíróság honlapján a döntés részleges kivonata szerepel, az indoklást nem kapták kézhez, amint az megtörténik elemzik, de az biztos, hogy megfellebbezik.
2022. április 21., 14:272022. április 21., 14:27
A brassói táblabíróság érvénytelenítette a Sepsiszentgyörgy zászlajának elfogadásáról tavaly júniusban hozott kormányhatározatot. A szerdán közölt végzés nem jogerős. Az ítélőtábla közigazgatási részlege két román egyesület kifogásának adott helyt: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma által kezdeményezett eljárásba utóbb a Dan Tanasă vezette – a magyar szimbólumok és feliratok ellen perek százait indító – Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beavatkozott.

Érvénytelenítette a brassói táblabíróság a Sepsiszentgyörgy zászlajának elfogadásáról tavaly júniusban hozott kormányhatározatot. A szerdán közölt végzés nem jogerős – számol be az MTI.
– fogalmaz a polgármester. Hozzáteszi, abban bízik, hogy a szimbólumvitákat rendezni lehet, az erdélyi magyar közösségek háborítatlanul használni tudják a közösségi zászlókat, „egyszerűen azért, mert ez így normális”.
A bejegyzésben hangsúlyozza, abban bízik, hogy a huszonegyedik században vannak fontosabb dolgok, mint egy közösség folyamatos – identitása és a szimbólumai miatti – támadása.
„Mindenesetre, naivitás volt a részemről azt feltételezni, hogy mind a megélhetési provokátorok, mind a mögöttük álló mélyállam elfeledkezett a székelyek zászlóiról. Nyilván nem, hiszen ha ezek a mesterségesen kreált problémák megoldódnak, akkor ők munka nélkül maradnak. Tény, hogy csalódott vagyok amiatt, hogy ez Romániában, mely magát külföldön modellértékű államként állítja be a kisebbségek problémáinak rendezésében, megtörténhet. És ne legyen illúziónk, Sepsiszentgyörgy csak az első eset, sok más következik majd ezután. Mi nem ezt várjuk Romániától, hanem megértést és tiszteletet a magyar közösség irányába!” – összegezte Antal Árpád.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
szóljon hozzá!