
Fotó: Kristó Róbert
Nyílt nappal ünnepli pénteken fennállásának ötödik évfordulóját az SOS Telefonos Lelkisegély Szolgálat.
2010. október 28., 13:122010. október 28., 13:12
2010. október 28., 19:322010. október 28., 19:32
Fotó: Kristó Róbert
A csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház és Felnőttképzési Központ dísztermében sorra kerülő III. Nyílt Telefonos Nap délután négy órakor kezdődik, előadást tart dr. Szabóné Kállai Klára klinikai szakpszichológus, szupervizor, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnöke Békéscsabáról és dr. Varga Gábor pszichiáter, főorvos Győrből.
A nyílt nap keretében ugyanakkor bemutatkozik a Hargita Megyei Telefonos Lelkisegély Szolgálat, a Sepsiszentgyörgyi Telefonos Lelkisegély Szolgálat és a Református Telefonos Szeretetszolgálat Kolozsvárról.
A telefonos SOS Lelkisegély Szolgálat 2005. október elsején indult Székelyudvarhelyen, az elmúlt évek statisztikái pedig egyértelműen igazolják a szolgálat szükségességét, létjogosultságát. 2008 novemberében a csíkszeredai stáb csatlakozott a szolgálathoz. Az udvarhelyi és a csíki stáb 31, erre a szolgálatra kiképzett önkéntessel látja el a napi ügyeletet, este hét órától éjfélig, a krízisben és bajban, nehézségben szenvedőknek támaszt nyújtva. 2009. november 1-től mobil telefonszámokon is elérhetővé vált a szolgálat, Orange hálózatban a 0754-800808-as, Vodafone hálózatban a 0723-800808-as számon, vezetékes (ingyenes) szám pedig a 0800 800 808. Jelenleg a telefonszolgálat civil hátterét az Áradat Egyesület biztosítja.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) megkezdte az áprilisi országgyűlési választásra keddig regisztrált mintegy 489 ezer levélben szavazó választópolgár számára a szavazási levélcsomagok postázását.
Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a pedagógusok bojkottja miatt idén elmaradjanak az országos vizsgák – jelentette ki kedden Mihai Dimian oktatási és kutatási miniszter.
Több mint 144 300 nyolcadikos vett részt kedden a matematika próba-képességvizsgán – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Újra meghirdeti a nemzetpolitikai államtitkárság a Szülőföldön Magyarul Programot, amelyre keddtől lehet jelentkezni – mondta Nacsa Lőrinc a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Románia képes kivédeni egy esetleges iráni rakétatámadást – jelentette ki kedden Radu Miruță védelmi miniszter.
Székelyföldre érkezik a Székely menyasszony című kiállítás, amely március 20-tól lesz látogatható Sepsiszentgyörgyön, majd április 29-től Csíkszeredában.