
A veszélyes nagyvadak megfelelő áthelyezése továbbra sincs megoldva
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nem lehet egyelőre medveparkokat létrehozni a veszélyes nagyvadak elhelyezésére, mert hiányzik az ehhez szükséges szabályozás, amely alapján engedélyeztetni lehetne ezeket. Hargita megyében van erre szándék, illetve területfelajánlás is, de a jelzett akadály miatt egyelőre várnak – tudtuk meg.
2022. augusztus 07., 15:342022. augusztus 07., 15:34
Nem sikerült érdemben előrehaladni, csak apró lépésekben – így magyarázta kérdésünkre Borboly Csaba azt, hogy mi is a helyzet az általa csaknem két éve bejelentett szándékkal, hogy
A Hargita megyei tanács elnöke arra kérdésünkre, hogy továbbra is van-e létjogosultsága az elképzelésnek, azt mondta, ha csak abból indulunk ki, hogy nincs ahová áthelyezni a veszélyes egyedeket, akkor látható az igény.
„Májusban még az erdőőrség is írásban fordult Hargita, Kovászna, Maros, Brassó és Szeben megyei vadászterületek kezelőihez, hogy jelöljenek ki áthelyezésekre alkalmas területeket. Ez azonban rövid távon sem megoldás.
– indokolta. Szerinte ez elsősorban a bocsos medvék esetében lenne előnyös, ugyanakkor a városi környezethez már bocs koruktól hozzászokott nagy medvék számára is megoldást jelenthet.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az elnök emlékeztetett, hogy korábban felhívással fordultak a közbirtokosságokhoz megfelelő terület felajánlása érdekében,
– magyarázta. „Több száz hektáros területekről van szó, ahol vendéglátásra és a medvék természetes életkörülmények között történő megfigyelésére lesz lehetőség. Felelőtlenség lenne úgy megépíteni egy ilyen medveparkot, hogy később arra nem adnak engedélyt.
– részletezte. Megtudtuk azt is, az országban jelenleg egyetlen ilyen jellegű projektet finanszíroztak európai uniós forrásokból, a romániai medvepopuláció menedzsmentjére irányuló országos akcióterv részeként
Egy medvepark költségei jelentősek, a területek tulajdonosai számára a kieső területalapú támogatást is kellene biztosítani bérleti díj formájában, de más költségekkel is számolni kell – jelezte korábban Borboly, aki szerint ezeket a kiadásokat az Európai Uniónak vagy a kormánynak szükséges felvállalnia.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
szóljon hozzá!