
Nem érte meglepetés a kulturális intézmények igazgatóit a 2011-es költségvetésben megjelölt összegek kapcsán: legtöbb esetben a pénzek megfelelnek az előzetes tárgyalásokon megegyezetteknek, fedezik a fenntartási költségeket, de felújításra már nem igen futja belőlük.
2011. március 01., 17:472011. március 01., 17:47
2011. március 02., 20:242011. március 02., 20:24
A városi könyvtár igazgatója, Szabó Károly portálunk kérésére elmondta, az intézménynek szánt 399 000 lejnyi éves költségvetés még a „rezsire sem lesz elég”. „Az idénre szánt összeg jóval kisebb a tavalyi 527 000-nél, és ha figyelembe vesszük az inflációt, kétlem, hogy ez elegendő lesz a könyvtár működtetésére” – magyarázta Szabó.
Mint kiderült, a tavalyi megkötések értelmében öttel kevesebb alkalmazottja van a könyvtárnak, de a személyzeti kiadásokon „megspóroltakat” az új költségvetési tervezet szerint nem csoportosították át a fenntartási költségekre. „Az általunk szervezett rendezvényeket nem befolyásolja a költségcsökkentés, viszont saját pénzből idén sem tudunk majd könyveket vásárolni” – tette hozzá az intézményvezető.
Megtudtuk, mindazok mellett, hogy a könyvtár épületének tulajdonjoga továbbra is kérdéses, a már tíz éve használatban lévő épület felújításokra szorulna. „Reméljük, hogy ha arra lesz szükség, akkor az év folyamán lesz majd valamilyen költségkiegészítés. Ha nem, addig működünk, amíg pénzünk engedi” – jegyezte meg Szabó.
Miklós Zoltántól, a Haáz Rezső Múzeum igazgatójától megtudtuk, a tavalyi 620 000 lejnél 30 000-rel többet kap idén az intézmény. „Úgy gondolom, a jelenlegi körülményekhez képest ez humánus összeg, de mivel idén is minden drágul, a reális összeg nem lett sokkal nagyobb a tavalyinál” – mondta Miklós. A tervek szerint a 620 000 lejhez még 150 000 csatolódik, pályázatokból és a múzeum bevételeiből, a végső összeg pedig előreláthatóan kielégítően fedezi az intézmény működtetési költségeit. „20 000 lejt ún. szubvencióra, tehát beruházásra kaptunk, ebből szereztük be és szereltük fel az új világítórendszert” – jegyezte meg az intézményvezető.
A Művelődési Ház idén 960 000 lejre számíthat az önkormányzat részéről, Elekes Gyula igazgató azonban kifejezte abbéli reményét, hogy a tavalyhoz hasonlóan, ha indokolt a kérés, az önkormányzat kisegíti az intézményt. „A tervezett rendezvényeket és programokat ebből az összegből meg lehet szervezni, továbbá 82 000 lejnyi beruházási költséget is kaptunk. Ebből az összegből egy új generátort szeretnénk venni, hogy a városi áramszolgáltatás esetleges megszakítása vagy meghibásodása esetén ne kelljen félbehagyni az előadásokat” – magyarázta portálunknak Elekes.
A Tomcsa Sándor Színháznak 623 000 lejből kell 2011-ben gazdálkodnia, mely főként a kis számú személyzet miatt problémás, tudtuk meg Nagy Pál igazgatótól. „Tudtuk, hogy szűkös lesz az év, és programjainkat is ehhez igazítottuk. Ami még mindig nagy problémát jelent, és hallatlan eset, hogy egy színház állandó kisegítő személyzet nélkül működjön” – magyarázta Nagy. A minimális számú személyzettel dolgozó színházra a technikai fejlesztés is ráférne, de az intézményigazgató szerint a színpadjavítás is már évek óta várat magára.
Az ugyanazon födél alatt működő Udvarhely Táncműhely 460 000 lejes támogatást kap idén az önkormányzattól, mely a működési költségekre igen, de a fesztiválok és előadások megszervezésére, színrevitelére már nem elegendő. „Az őszi és tavaszi fesztiválokat mindig is pályázati pénzekből fedeztük, de mivel nincs saját koreográfusunk, a bedolgozókat is honorálnunk kell” – magyarázta Miklós Levente, a Táncműhely igazgatója. Megtudtuk, a fenntartási költségek mellett 38 000 lejt saját fénypult beszerzésére kért és kapott is az intézmény. „Nem volt saját felszerelésünk, ezért eddig a színházét használtuk, de ezt vendégelőadásokra már nem tudtuk magunkkal vinni” – tette hozzá Miklós.
A 2011-es költségvetésben megjelölt kulturális intézmények sorát a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont zárja, mely a tavalyhoz hasonlóan 27 000 lejnyi állami támogatásra számíthat.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
szóljon hozzá!