Bocskay Vincének (balról) Fülöp László Zsolt polgármester adta át a Szováta díszpolgára kitüntetést
Fotó: Szováta város önkormányzata
Szováta díszpolgára lett Bocskay Vince szobrászművész, a város szülötte, számos, Erdély és Magyarország különböző településein álló köztéri szobor alkotója.
2019. december 17., 12:122019. december 17., 12:12
A művészt a szovátai polgármesteri hivatal tanácstermében Mester Zoltán, a Bernády György Művelődési Egyesület elnöke laudálta hétfő este, majd köszöntötte őt a város polgármestere Fülöp László Zsolt, valamint Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke is.
A méltató Német Lászlót parafrazálva így fogalmazott: „Az Isten mindig ledobja a pénzét valahova. Egyszer ledobta Farkaslakára, és bevonult az irodalomba Tamási Áron. Ledobta Nagygalambfalvára és Kányádi Sándor lépett be a költészet tiszta szobájába, Zsögödön Nagy Imrét találta el az isteni gesztus, Bordi Andrást Héderfáján.
– mondta Mester Zoltán.
Bocskay Vincére először a tanítója, Nemes Sándor figyelt fel, tanítványa ugyanis sokkal többet rajzolt az óráin mint amennyit ő kért. Az ő biztatására iratkozott be 1962-ben a marosvásárhelyi művészeti középiskolába, de előtte, 1959-ben még megnézte a város központjában Kusztos Endre grafikusművész kiállítását. Életében ez volt az első kiállítás, amit látott, nagy élmény volt számára – sorolta a jelentősebb életeseményeket Mester Zoltán.
Érettségi után Bocskay Vince a kolozsvári képzőművészeti szakon folytatta tanulmányait 1968 és 1974 között, a diploma megszerzése után pedig hazatért szülővárosába rajztanárnak. Első egyéni kiállítását 1977-ben, Székelyudvarhelyen szervezték, azt követte 1978-ban Marosvásárhely. További számos egyéni és közös tárlaton mutatta be munkáit, köztéri szobrai állnak Erdélyben és Magyarországon, például Marosvásárhelyen Bernády György, Sepsiszentgyörgyön Mikó Imre, Kolozsváron Márton Áron, Kalocsán Patachich Ádám egész alakos szobra. Szovátán Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu, Zágonban Mikes Kelemen, Sopronban Sütő András portrészobra látható.
Továbbá megalkotta az I. és a II. világháború és a kommunista diktatúra áldozatainak emlékművét Szovátának, Székelyudvarhelynek. Kézdivásárhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az I. és a II. világháború hősi halottainak állított emlékművet. Báró altorjai Apor Vilmos vértanú püspök szobra Gyulán lett felállítva, Nagyváradnak millenniumi oszlopot készített, Bod Péterről alkotott mellszobrát Felsőcsernátonban, Bod Péter szülőhelyén leplezték le. Legutóbb ez év júniusában Marosvásárhelyen, az egykori téglagyár területén, a volt gettó helyén állították fel a zsidó áldozatok emlékművét.
Bocskay Vince érdeklődésünkre elmondta, örül a kitüntetésnek, jól esik, hogy „észrevették, felfigyeltek rá”. Bár, tette hozzá, kissé „túlzásba bocsátkoztak”, mert szerinte semmivel nem érdemelte ki ezt a díjat.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
szóljon hozzá!