Vonulnak a borlovagok, hogy megtekintsék a felhozatalt
Fotó: Gálna Zoltán
A bőséges szőlőtermést ünnepelték – immár nyolcadik alkalommal – a kelementelki szőlőhegy alatt. A látogatók nem csak bort és fröccsöt kóstoltak szombaton, de egy-egy pohárka törkölypálinkát is, hiszen azzal köszöntöttek a szervezők mindenkit, aki a feldíszített kapun belépett a mulatság helyszínére.
2018. október 07., 10:202018. október 07., 10:20
Bogrács-verseny, ökörsütés, óriásfröccs, népzene, Küküllő menti fehér borok, borlovagok és borlovagavatás, jótékonysági kolbász, különleges receptek – röviden így lehetne összefoglalni a szombaton megszervezett 8. Küküllő-menti Szüreti Fesztivált, ahol nem csak a helyiek, vagy a közeli marosvásárhelyiek érezték jól magukat, de egy franciaországi csapat is, akik mindenbe belekóstoltak: a borba, a néptáncba, a sült ökörbe, a dióval megszórt kürtőskalácsba. Szovátáról tartottak Kolozsvár felé, amikor úgymond belebotlottak a mulatságba, és mivel a repülőjük Párizsba úgyis csak másnap hajnalban indult, volt idejük kivenni a részüket a színes kavalkádból.
Az ünnepség délelőtt a csőszök és huszárok felvonulásával indult, akik a környékbeli falvakat járták be és hívták a mulatságba a szőlő- és borkedvelőket. Majd délben ünnepélyes megnyitóval és borlovag-avatással vette kezdetét a fesztivál, amelynek színpadán hagyományőrző csoportok zenés-táncos műsorai tették hangulatossá az eseményt, illetve helyi termékek kiállítása és vására, valamint gasztronómiai események sorozata várta a látogatókat.
A bográcsokban illatoznak a finomabbnál finomabb hagyományos gulyások
Fotó: Gálna Zoltán
– hangzott el a színpadon a Hamvas Béla-idézet. A magyar filozófust aztán a nap folyamán többször is idézték, A bor filozófiája című művéből gyakran elhangzott egy-egy frappáns mondat, ami a borfogyasztásra, a magyar ember borral való kapcsolatára vonatkozott.
Készül a hosszú fröccs
Fotó: Gálna Zoltán
Hét bográcsban főtt a más-más alapanyagú és főszerezésű hagyományos étel, volt közte krumpligulyás marhahússal, vagy kolbásszal, babgulyás csülökkel, illetve káposzta. A Magyar Szikvízgyártók Lovagrendje a 236 literes Barátság kelyhébe hosszú fröccsöt készített, ami két rész víz és egy rész bort jelent – tudtuk meg Náznán Jenő szervező borlovagtól.
A fröccs mellé az Erdélyi Fehérasztal Lovagrend és a Culinary Team tagjai által készített finomságokat kóstolhattak a jelenlevők adomány fejében. A karitatív főzésből származó összeget a Havadtői Családotthon számára ajánlották fel a szervezők.
Telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A magyar kormányfő erről a Facebook-oldalán számolt be.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
szóljon hozzá!