
Az ország legtöbb lakóját nem érinti a medveprobléma, de Antal Árpád és Tamás Sándor szerint szolidárisnak kell lenni azokkal, akiknek naponta megkeserítik az életét a medvék. Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Napirenden kell tartani a medvekérdést, hogy legyen Tánczos Barna környezetvédelmi miniszternek társadalmi támogatottsága, tudja a kormányban képviselni az ügyet – jelentette ki Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármester csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
2021. július 01., 18:192021. július 01., 18:19
Tamás Sándor szerint az a gond, hogy a kormány többi tagja nem áll ki medveügyben a környezetvédelmi miniszter mellett, mert
Elmondása szerint Romániában a lakosság 80 százaléka azt a „furcsa” álláspontot képviseli, hogy nem szabad beavatkozni a medvék életébe, és a fennmaradó 20 százalék tapasztalja, hogy nehéz a medvékkel együtt élni.
Most is visszautasították az ajánlatot, hogy vegyenek át medvéket – részletezte Tamás Sándor. Hangsúlyozta, hogy kormánydöntésre van szükség ebben a kérdésben. Szerinte koalíciós döntés kell szülessen, hiszen Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes így kezeli a kérdést. Tamás szerint a háromszékiek aggódnak, hogy
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott, hogy
Szélsőséges politikai döntés volt, amikor 2016-ban megszüntették a kilövési kvótát, ennek az árát ártatlan emberek fizetik meg– hangoztatta az elöljáró. Most a politikai döntést a koalíció és a kormány kell meghozza, mert ellenkező esetben a civil szervezetek egy része a környezetvédelmi miniszter ellen hangolja a közvéleményt.
– mutatott rá Antal Árpád. Kifejtette, egyértelmű, hogy az Artúr-medve körüli cirkusz a medvevadászat elleni felépített kampány volt, hiszen annak a medvének, amely Sepsiszentgyörgy közelében rátámadt egy szaladó férfira, senki nem tudja a nevét.
– szögezte le Antal Árpád.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
1 hozzászólás