Hirdetés
Hirdetés

Szokatlan jelenségre figyeltek fel a bálványosi Csiszárfürdőn

Fekete lett a Hammasból •  Fotó: Csiszárfürdő Facebook-oldala

Fekete lett a Hammasból

Fotó: Csiszárfürdő Facebook-oldala

Néhány nap alatt szürkéről fekete színre változott a bálványosi Csiszárfüdő egyik medencéjének vize. A jelenség mögött álló okokról szakértők számoltak be a Székelyhonnak.

Farkas Orsolya

2025. április 11., 20:442025. április 11., 20:44

A borvízmedencék közül néhány korábban is változtatta a színét, például a Csokoládés és a Timsós medencék esetében időről időre megfigyelhetők voltak kisebb árnyalatbeli eltérések. A Hammas (Hamvas) vizénél azonban eddig megmaradt a jellegzetes szürkés szín. Taierling Péter, a Csiszárfürdő egyik tulajdonosa kérdésünkre elmondta:

március végén figyeltek fel rá, hogy a víz besötétült, és azóta sem változott.

A történteket néhány napja a közösségi médiában is megosztották, ekkor kezdődtek el a találgatások is, mi állhat a változás hátterében. Többen földtani jelenségekre gyanakodtak.

Volt, aki a fokozódó vulkanikus aktivitás lehetősége miatt aggódott, mások szerint külső hatás, emberi beavatkozás történhetett.

Taierling Péter szakemberek segítségét kérte, akik kedden vízmintát vettek a Hammasból, és a mérések beigazolták, hogy

a jelenség mögött természetes okok állnak.

A Hammas borvízmedence megszokott színe •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A Hammas borvízmedence megszokott színe

Fotó: Tuchiluș Alex

Vaskicsapódástól fekete a víz

Zsigmond Andrea kémikus, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem adjunktusa már a mintavételkor feltételezte, hogy

vas(II)-szulfid kicsapódása okozhatta a színváltozást, a mérések ezt megerősítették.

Emellett jóval kisebb mennyiségben mangán-szulfid is kicsapódott a vízben, ami általában kísérője a vasnak. Ami különleges, hogy a Hammas vize erősen reduktív, sótartalma magas, ugyanakkor hidrogén-szulfidban gazdag – utóbbinak köszönhetően csapódott ki a vas is.

A Csiszárfürdőn – és tulajdonképpen az egész Csomád-hegység egész zónájában – korábban is végeztek kutatásokat, amelyekben Zsigmond Andreához csatlakozott Kis Boglárka geológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézet oktatója is. Tőle tudjuk, hogy évekkel ezelőtt is mérték a Hammas vizének elektromos vezetőképességét, amely kisebb értéket mutatott a mostanihoz képest. Ez is annak a jele, hogy

egy oldott vasban gazdag forrás vize folyhatott bele az esőzést követő időszakban.

Nyugtatólag hozzáfűzte: a különleges jelenség nem kötődik vulkáni aktivitáshoz.

Hirdetés

„Száraz ősz és tél után március közepétől kezdődött a csapadékos időszak. A Csiszárfürdőn eleve mállik a talaj a területre jellemző erőteljes szén-dioxid feláramlás következtében, amely nyomon követhető nemcsak a Csiszárfürdőnél, hanem a Gyógyvizeknél, az Apor-lányok feredőjénél valamint a Torjai Büdös barlang és környezeténél, tehát gyakorlatilag

a szénsavas víz oldja a kőzetek és a talaj ásványait, az ionokat pedig szállítja.

Március 20–21-e után kezdett el átalakulni a medence színe, de nem hirtelen, hanem fokozatosan, körülbelül egy hét alatt” – magyarázta Kis Boglárka.

•  Fotó: Csiszárfürdő Facebook-oldala Galéria

Fotó: Csiszárfürdő Facebook-oldala

„Ami ezt a fekete színt adja, az a vas(II)-szulfid, ez csapódott ki a vízben.

Idézet
A régi mérésekben 17 mg/l volt a víz oldott vas(II) koncentrációja, most 83 mg/l körül van.

Leszűrve a víznek sárgás színe van, ezzel keveredik a fekete, apró szemcsés csapadék” – fűzte hozzá. A Hammasban a kénhidrogéngáz mennyisége magasabb, mint a többiben (>200 ppm), ennek tulajdonítható az a bizsergető ereje is, ami miatt olyan sokan szeretik.

A vaskicsapódás okozta színváltozás ezt nem csorbítja,

most is ugyanolyan gázmennyiség tör fel, a gyógyhatását tehát nem vesztette el.

Egyébként nem csak ebben az első a Hammas, hiszen a Csiszárfürdő medencéi közül ennek a leghűvösebb a vize, mindössze 4-5 Celsius fok. Azt, hogy mikor nyerheti vissza szürkés színét a medence, nem lehet előre megmondani.

A szunnyadó vulkán kincsei

Évszázadok óta tapasztalják a borvizek jótékony hatásait, de csak kevesen tudják, valójában milyen folyamatnak köszönhető, hogy a medencében hol gyengébben, hol erősebben törnek fel a gázbuborékok. Kis Boglárka részletesen vizsgálta a Csomád zónájának gázömléseit. Mint mondta,

a Büdös-hegy a Csomád dómkomplexum egyik idősebb dómja, amely nevét is a területen természetes módon felszínre törő, jellegzetes szagú kénhidrogén gázokról kapta.

korábban írtuk

Erdély kincsei: a torjai Büdös-barlang
Erdély kincsei: a torjai Büdös-barlang

A Bálványosi-hágón, a Büdös-hegy déli oldalában található Európa legnagyobb természetes mofettája. A földből felszínre törő gázok gyógyíthatnak, de belélegzésük életveszélyes lehet – ezért is nevezte Jókai Mór a Büdös-barlangot a pokol tornácának.

A Torjai Büdös-barlang ma is gyakran látogatott kirándulóhely, ezért sokan ismerhetik. Az a záptojás szag, amit a barlanghoz közeledve egyre intenzívebben érezhetünk, valójában a kénhidrogéngáznak köszönhető.

A kénhidrogén mellett nagyon magas koncentrációban van jelen a szén-dioxid is, 90–95 százalék fölötti mennyiségben. Ezek keveréke hozza létre az úgynevezett mofettákat, azaz gázfeltöréseket.

Amikor ez a szén-dioxid a talajvízzel érintkezik, akkor alakulnak ki a pezsgő, buborékoló borvízmedencék és borvízforrások.

A szén-dioxid a kőzeteken átszivárogva átalakítja azokat, erőteljes mállási folyamatot idéz elő.

Idézet
Az ásványok átalakulnak, szétesnek, az oldott ionok »utaznak« a vízzel. Így alakulnak a borvizek, amelyek többsége vasas szén-dioxid tartalmú ásványvíz”

– magyarázta a geológus. Gyakran tapasztaljuk, hogy műanyag palackba töltött borvíz megszínezi azt – ez lényegében a vas, ami oxidált állapotban sárga színű.

A Csokoládés színe ősszel •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A Csokoládés színe ősszel

Fotó: Tuchiluș Alex

Széles a színpaletta

A térségben számos borvízmedencét lehet találni: itt vannak a Mikes-fürdők, az Apor lányok feredője is. A nevét viselő, bálványosi fürdőket Csiszár Dénes fedezte fel és építette ki az 1890-es években.

Összesen tizenhat gyógyforrás van itt, közülük nyolcat foglaltak fürdőmedencébe, hét másik ivókúrára alkalmas, egy a mofettát táplálja.

Népszerű medencéi közé tartozik a Csokoládés, amelynek vize nyáron sem haladja meg a 20-22 fokot, továbbá a sárgás vizű, valamivel melegebb Timsós.

A Hammast a reumások, érbetegek, köszvényesek, ekcémások legkiválóbb gyógyvizének tartják.

Kis Boglárka rámutatott: mindegyik medence más, a víz összetétele más és más, attól függően, hogy milyen mélyről fakad, milyen mennyiségű gáz tör fel, milyen kőzeteken jön át.

A Timsós medence jellegzetes színe a sárga •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A Timsós medence jellegzetes színe a sárga

Fotó: Tuchiluș Alex

A Sapientia EMTE biomérnök mesterszakos hallgatói 2022 szeptemberében végeztek vizsgálatokat a Csiszárfürdőn. Ezek szerint az egymáshoz közel elhelyezkedő vizek a pH-értéke 2,6-6,1 között, a vízhőmérséklet 9,9-14,8 Celsius fok között mozgott.

A vizek színe tekintetében akkor is széles volt a paletta: az okkersárga szín a vaskicsapódásnak köszönhető, ugyanakkor a piszkosszürke, opálos-szürke és tejfehér vízszínek a kicsapódó elemi kénnek, a Vér-fürdőmedence vizének zöldes színe az algák jelenlétének tulajdonítható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés