Hirdetés
Hirdetés

Szigorúbb lesz az új horgászati törvény

Tiszta vizet öntenek a pohárba. A szakember szerint az új horgászati törvény eloszlatja a félreértéseket. Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Tiszta vizet öntenek a pohárba. A szakember szerint az új horgászati törvény eloszlatja a félreértéseket. Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Heteken belül érvénybe lép a horgászatra vonatkozó új törvény, amely a horgászengedélyek érvényességére vonatkozó, korábban félreértésekre okot adó passzus esetében is pontosításokat és szigorúbb előírásokat tartalmaz.

Széchely István

2018. június 15., 15:512018. június 15., 15:51

Régóta vita tárgyát képezi a horgászok körében, illetve a horgásztársaságok között is vannak félreértések arra vonatkozóan, hogy horgászhatnak-e az egyik társaságnál kiváltott engedéllyel egy másik társaság ügykezelésébe tartozó folyóvízen. Noha az engedélyeket az Országos Halászati és Halgazdálkodási Ügynökség bocsátja ki – ettől a központi szervtől kapják meg a horgásztársaságok is a vizek adminisztrálásának jogát –, azokkal mégsem lehet bárhol az országban pecázni. Ezt még a jelenlegi törvény sem engedi meg – hívta fel a figyelmet Mărmureanu-Bíró Leonard, a székelyudvarhelyi Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület igazgatója.

Hasonló ez a gépjárművezetői jogosítványhoz: ha valaki külföldre utazik, nem kell újravizsgáznia a jogsiért, de csak a helyi előírásokat betartva vezethet autót – magyarázta. A horgászat esetében is így van. „Be kell tartani a szabályokat, ha valakinek a bérelt területére, vizére megyek. Mi ezért még keményen fizetünk is, a tagsági díj 25 százalékát az ügynökségnek adjuk.

Idézet
Hogy is nézne ki, ha valaki egy másik társaságtól kiváltott olcsó szerződéssel horgászna azokon a vizeken, ahova ők rendszeresen halat telepítenek?”

– fogalmazott.

A síkvizek esetében viszont használhatók a más társaságoknál kiváltott engedélyek, de csak azokét fogadják el, amelyekkel együttműködési megállapodást kötöttek. Hargita megyében minden társasággal együttműködnek, megyén kívül a marosvásárhelyivel is volt hasonló szerződésük, de ők azt egyoldalúan felrúgták, így a horgászok csak akkor pecázhatnak a másik társaság vizein, ha ott engedélyt is váltanak – tudtuk meg az igazgatótól.

Hirdetés

Az esetleges félreértéseket tisztázni fogja az új horgászati törvény, amelyet már elfogadott a szenátus és a képviselőház is, és néhány héten belül érvénybe lép. Mărmureanu szerint ez nemcsak a horgászengedély hiánya esetén, hanem a más társaságnál kiváltott engedéllyel, de helyi horgászjegy nélküli horgászat esetében is lehetőséget ad a pénzbírság alkalmazására.

Lejárt a tilalom

Múlt héten véget ért a két hónapos horgászati tilalom, így június 6-ától – a megfelelő engedélyek birtokában – szabadon lehet horgászni az összes halfajra, a szigorúan védett fajták kivételével, mint amilyen a pér vagy a galóca. Az időszakosan alkalmazott tilalom ma már nem a különböző vizekre, hanem a halfajokra, illetve a rákokra és békákra vonatkozik – világosított fel az egyesület igazgatója.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
Hirdetés