Nincs megállás. Az ünnepi időszakban is pillanatokon belül a bajbajutottak segítségére sietnek a bevetési egységek. Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Noha a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat munkatársainak is számos alkalommal kellett a lakosság segítségére sietniük szenteste és karácsony első-, illetve másodnapján, a korábbi évekhez képest nyugodtabb volt az ünnepi időszak Hargita megyében.
2021. december 27., 20:222021. december 27., 20:22
A korábbi évekhez képest valamivel nyugodtabb volt a karácsonyi időszak Hargita megyében, kevesebb szerencsétlenség és szabálysértés történt az elmúlt napokban a térségben, ám így is több esetben volt szükség a bevetési egységek segítségére. A részletekről a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat illetékeseit kérdeztük.
Többször volt szükség a rendőrség közbelépésre december 24–26. között, ám igazán kirívó esetek nem történtek – mutatott rá megkeresésünkre Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint részletezte, az ünnepi időszakban főként közúti történésekhez riasztották őket, illetve
ebben az ügyben ütlegelés és egyéb erőszakos cselekedetek miatt folytatnak kivizsgálást.
A közúti történésekhez visszatérve a szóvivő elmondta, egy alkoholos befolyás alatt lévő járművezetőt azonosítottak az ünnepi időszakban, egy 26 éves, korondi sofőr 0,9 mg/l légalkoholszinttel vezette autóját, emellett pedig több baleset is történt. Egy 30 éves, Kolozs megyei gépjárművezető Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között fának rohant, egy másik baleseteben pedig két, 41 és 43 éves nő sérült meg, miután a jármű, amelyben utaztak, lesodródott az úttestről és árokba borult.
December 24-én történt továbbá egy halálos baleset is a megyehatár közelében, Maroshévíz és Csobotány között. Az érintett jármű lesodródott az úttestről és felborult, a roncsba beszorult egy 71 éves férfi, egy tízéves gyereknek pedig sikerült kiszállnia a járműből. A férfira eszméletlen állapotban találtak rá a mentőegységek, és bár sikerült kiszabadítaniuk, illetve elkezdték az újjáélesztését, az életét már nem tudták megmenteni. Noha rendőrségi szempontból az ügy Maros megyéhez tartozik, a szerencsétlenséghez a Hargita megyei tűzoltóság és mentőszolgálat szállt ki.
Nyugodtnak mondható ünnepi időszakot tudhat maga mögött a tűzoltóság, ám még így is 26 sürgősségi esethez riasztották őket a három a nap alatt. Mint Alina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője érdeklődésünkre összegezte, december 24–26. között három tűzeset történt, egy esetben kellett kiszabadítaniuk egy autóroncsba szorult férfit a már említett közúti baleset alkalmával, emellett pedig a tűzoltósághoz tartozó rohammentő-szolgálatnak (SMURD) 22 bevetése volt, amelyek során 25 személyt láttak el.
Az első tűzeset péntek reggel történt, egy újtusnádi lakóház gyulladt ki, ám a lángokat rövid időn belül sikerült megfékezni. Szenteste aztán további két tűzesethez riasztották őket Maroshévízen: két tömbház kéménye gyulladt ki, mindkettő valószínűleg a tisztítás elmulasztása miatt. Senki sem sérült meg, és az anyagi kár sem volt jelentős egyik esetben sem.
Számos esetben volt szükség a mentősök közbelépésére is szenteste és karácsony első-, illetve másodnapján a térségben. Mint a Hargita Megyei Mentőszolgálat ügyeletes diszpécserétől megtudtuk, többek között szívinfarktus miatt három alkalommal riasztották őket, magas vérnyomásos krízis miatt hétszer, szívbetegség miatt hatszor, agyvérzés miatt négyszer, törések miatt ötször, különböző traumákért hétszer, testi sértés miatt ötször, autóbaleset miatt hétszer, epilepsziás roham miatt egyszer, lázért hat alkalommal, ittas állapot miatt tizenkétszer, ájulásért hatszor, pszichés betegek miatt kilencszer, kómás állapot miatt négyszer, rohamokért háromszor, égési sérülések miatt pedig tizennégyszer kellett közbelépniük.
A mentőszolgálat összesítése szerint egészségügyi okokból hat haláleset történt a térségben a három nap alatt.
A címben megfogalmazott kérdés csak egyike azoknak a kevésbé közismert, érdekes adalékoknak, amelyek híres festőink munkásságához kapcsolódnak. Jánó Mihály művészettörténész több ilyet is talált Barabás Miklós és Gyárfás Jenő pályafutását kutatva.
Minden új szerződéskötést, a jelenlevő munkálatok kifizetését és események szervezését is megtiltotta az a kormányrendelet, amit az RMDSZ tudomása nélkül fogadott el a Bolojan-kormány, és ami kiverte a biztosítékot a Maros megyei polgármestereknél.
Őrizetbe vettek szombaton egy 48 éves férfit, aki két nap alatt négy közúti közlekedési bűncselekményt követett el – számolt be a Neamț megyei rendőrség.
Hivatali autókból valamint magáncég haszongépjárműiből csapolt le összesen 400 liter gázolajat két Temes megyei kiskorú több napon keresztül, szeptember 22 és 25. között.
Sepsiszentgyörgyön a Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar közös koncertjével indul a 2025–2026-os hangversenyévad.
Fákat döntött ki, épületeket és gépkocsikat rongált meg a vihar és heves esőzés Románia több térségében szombatra virradóra. Bukarestben és Konstancán utcákat árasztott el a lezúdult csapadék, a hegyekben a hóviharok okoztak fennakadást.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, az aradi vértanúkról.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítéséért nem kizárólag a titkosszolgálatokat terheli a felelősség, a „fő vétkesek” a politikusok.
Egyelőre rendbontás nélkül, viszont kiemelt rendőri és csendőri jelenlét mellett foglalták el a helyüket az FK-Csíkszereda stadionjának lelátóin a Kolozsvári U-csapat szurkolói.
Semjén Zsolt egy ártatlan ember – szögezte le szombaton Orbán Viktor a Heteknek adott exkluzív videóinterjúban.
szóljon hozzá!