December 23–27. között várja a látogatókat a székelyudvarhelyi Meseváros, új helyszínén, a városi parkban található játszótéren.
2009. december 22., 14:152009. december 22., 14:15
2009. december 22., 14:512009. december 22., 14:51
A megnyitóra szerdán délután fél hatkor kerül sor, a többi napokon pedig 11 és este 8 óra között várják a gyerekeket, felnőtteket egyaránt.
A mindig népszerű sétavonaton egy körséta 1 lejbe fog kerülni, a Mesevárosba történő belépés pedig díjtalan lesz. Idén az igéretek szerint új mesefigurák is megjelennek. A program szerint délelőttönként karácsonyi dalok csendülnek fel, délután pedig Mikulás-szolgálat lesz, népmeséket vetítenek, illetve a színpadon számos produkcióra lehet majd számítani. A szervezők jelezték, idén is terveznek állatsimogatási pillanatokat a gyerekeknek, a felnőtteket pedig forró teával, forralt borral várják.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.
Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.
Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.
Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.