A termés gyengébb az előző évhez képest, ezért többe kerül a helyiek által eladásra kínált káposzta. Szépvízen jártunk a káposztafesztivál előtti káposztavágáson.
2024. október 12., 13:002024. október 12., 13:00
Fotó: Pinti Attila
A termés gyengébb az előző évhez képest, ezért többe kerül a helyiek által eladásra kínált káposzta. Szépvízen jártunk a káposztafesztivál előtti káposztavágáson.
2024. október 12., 13:002024. október 12., 13:00
A szépvízi káposztatermesztők nincsenek teljesen megelégedve az idei terméssel, ugyanis az előző évhez képest kevesebb káposzta termett. Egy megkérdezett árus a nyári aszálynak tulajdonítja a jelenséget.
– fogalmazott a szépvízi termesztő. Elmondása szerint nyáron, amikor a káposztáknak fejlődniük kellett volna, akkor volt a legnagyobb a szárazság, az évszak ugyanis különösen meleg volt.
Fotó: Pinti Attila
Egy másik megkérdezett árus is hasonlóan vélekedett, viszont kiemelte, hogy
A kevesebb termés miatt a káposzta ára is nőtt az előző évekhez képest. Míg tavaly kettő és három lej között mozgott a kilónkénti áruk, idén vannak, akik öt lejt kérnek ezért a mennyiségért.
– hangsúlyozta az egyik árus.
Fotó: Pinti Attila
Egy másik megkérdezett termesztő nem változtatott tavalyhoz képest a káposzta árán, mondván, az idei terméssel jobban meg van elégedve.
– fogalmazott.
Fotó: Pinti Attila
A termesztőknek átlagban öt ár területen termett káposztája, a legtöbbjük földje ugyan nagyobb ennél, de sokuknál a termés egy részét elverte a jégeső. Ennek ellenére az összes megkérdezett termesztő örül, hogy káposztatermesztéssel foglalkozik.
– fogalmazott a szépvízi gazda. „Szórakozásképp is foglalkozunk a káposztatermesztéssel, szeretjük csinálni” – osztotta meg a Székelyhonnal egy másik helyi árus.
Az éves káposztavágáson sokan visszajáró vendégek. A vásárlók évről évre elégedettek a szépvízi terméssel, ezért ősszel, az éléskamra előkészítésének idején szívesen választják a helyi zöldséget.
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Nicușor Dan vasárnap a közel-keleti fegyveres konfliktus kapcsán a Facebook-oldalán közölte, hogy Románia nincs közvetlen veszélyben.
Igazi tavaszi idővel köszöntött be a március, a napsütésnek hála Székelyföld nagy részén 10 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet vasárnap délutánra.
Iráni rakéta törmelékétől gyulladt ki szombaton a dubaji Burj al Arab hétcsillagos szálloda burkolata, háborús hangulat uralkodik a kedvelt turisztikai nagyvárosban – erről szólnak a hírek. Egy székelyföldi turista azonban cáfolja mindezeket.
A hegyimentők sikeresen kimentettek három ukrán állampolgárt, akik szombaton eltévedtek a Máramarosi-havasokban, több mint 1600 méteres magasságban – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Máramaros megyei Salvamont.
Romániában az üzemanyag ára meghaladhatja a literenkénti 9–10 lejt, ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára tartósan 90–100 dollár körül stabilizálódik – figyelmeztetett elemzésében Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Málta egy hatalmas szabadtéri múzeumnak is beillik, várfalakkal övezett fővárosa mellett több helyszín a világörökség oltalmát élvezi. Bár nem bántuk meg a felkeresését, vegyes érzésekkel tértünk haza a világok országútjának színes pihenőhelyéről.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat este a közel-keleti helyzettel kapcsolatban a Facebook-oldalán közölte, hogy a román hatóságok elsődleges prioritása valamennyi román állampolgár biztonsága.
Mintegy ezer román állampolgár vette fel a kapcsolatot a közel-keleti térségben működő román diplomáciai képviseletekkel az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai után – közölte szombat este külügyminiszter.
Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.
Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.
1 hozzászólás