Szeptemberben indulhat az ügyeleti központ

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Megfelel a célnak a megyei tanács által a csíkszeredai önkormányzatnak felajánlott épület és orvosok is vannak, akik ott dolgoznának, így ha minden jól megy, szeptemberben megnyílhat Csíkszeredában a családorvosi ügyeleti központ.

R. Kiss Edit

2011. augusztus 10., 16:242011. augusztus 10., 16:24

2011. augusztus 10., 19:092011. augusztus 10., 19:09

Amint arról már beszámoltunk, egy Testvériség sugárúti ingatlant ajánlott fel Hargita Megye Tanácsa a csíkszeredai önkormányzatnak a családorvosi ügyeleti központ céljára. Antal Attila csíkszeredai alpolgármester elmondta, megvizsgálták az épületet, és megfelelőnek találták a rendelő kialakítására.

„Most az következik, hogy tájékoztatjuk erről a megyei tanácsot, amelynek határozatot kell hoznia az épület átadásáról, majd terveket készítünk az átalakításra és elvégezzük a szükséges munkálatokat” – sorolta az alpolgármester. Elmondta, annak érdekében, hogy a közegészségügyi hatóság is megfelelőnek találja majd a rendelőt, már két orvossal is együtt dolgoznak a kialakítási folyamatban. Az alpolgármester véleménye szerint szeptemberre elkészülhet az átalakítás, és indítható lehet a központ.

Hasonlóképpen szeptemberre, szeptember végére tette a csíkszeredai családorvosi ügyeleti központ várható beindulásának időpontját dr. Bokor Márton, aki a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság megbízottjaként az ügyeleti központok beindításával foglakozik. Elmondta, a személyzetet illetően megvannak a jelentkezők, hat orvos – családorvosok és harmadéves családorvosi rezidensek – és asszisztensek is nyújtottak be dokumentumokat arra vonatkozóan, hogy vállalnák ezt a munkát. Dr. Bokor Márton elmondta, két orvos kell felvállalja, hogy megalakítja a központot, és hozzájuk csatlakoznak a többiek. A törvény szerint a központban dolgozó családorvosok asszisztenseikkel együtt kell vállalják ezt a munkát, ha azonban van olyan asszisztens, aki nem kíván dolgozni a központban, akkor tudnak helyettük másokat felvenni, munkanélküli asszisztensek is jelezték ugyanis, hogy dolgoznának a központban.

Dr. Bokor Márton elmondta azt is, a csíkszeredai családorvosi ügyeleti központ a megyeszékhelyi betegek mellett a város tíz kilométeres körzetének betegeit is ellátja. Szerettek volna egy-egy központot Alcsíkra és Felcsíkra, Csíkszentmártonba és Csíkmadarasra is, azonban érdeklődő orvosok hiányában ez egyelőre nem látszik megvalósíthatónak. „Gyimesbe is jó lenne, de ott nincs elég orvos” – tette hozzá. Azt is közölte, az ügyeleti központ minden délután háromtól másnap reggel nyolcig fog működni, hétvégén és ünnepnapon pedig 24 órán át lesz ügyelet. A betegeket a 112-es segélyhívón át irányítják az ügyeleti központba aszerint, hogy milyen panaszokkal jelentkeznek.

„Meg van szabva, hogy milyen problémákat láthatnak el az ügyeleti központban” – mondta dr. Bokor Márton, aki szerint spontán is bemehetnek majd a központba a betegek, de nem azért, mert épp a családorvosuk rendel és így soron kívül bejuthatnak hozzá, ugyanis ez túlzsúfoltsághoz vezetne.

Az ügyeleti tevékenységért a családorvosok 12,80 lejes, az asszisztensek 10 lejes órabért kapnak, ez utóbbit most emelték fel 8 lejről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
Hirdetés