
Növelni fogják a konténerek számát a gyűjtőpontoknál
Fotó: Erdély Bálint Előd
Rövid idő alatt megtelnek a szeméttárolók a szentegyházi tömbházlakások környékén lévő gyűjtőpontoknál, így egyebek mellett ezek számának növelését kérik a lakók. A polgármesteri hivatal munkatársai már tárgyaltak az RDE Hargita szemételszállító vállalattal, és hamarosan megoldódik a probléma.
2021. január 11., 09:022021. január 11., 09:02
Mindössze négy gyűjtőpont van kialakítva, ahová a tömbházlakók elvihetik a háztartásokban felgyűlő szemetüket. Több ezer ember számára viszont nem elegendőek, hiszen hamar megtelnek az ott lévő konténerek, utána pedig csak melléjük tehetik le a hulladékot – fejtette ki lapunknak egy panaszos, aki már a polgármesteri hivatallal is felvette a kapcsolatot az ügyben. A helybéli férfi szerint éppen ezért, ha új gyűjtőpontokat nem is alakítanak ki, legalább növelni kellene a konténerek számát, hiszen így kevésbé lenne rendezetlen a környék. Úgy véli, az is sokat segítene, ha nem csak havonta egy alkalommal vinné el a szelektív hulladékot a szolgáltató.
Sándor Lajos alpolgármester lapunknak kifejtette, már tárgyaltak az RDE Hargita vállalattal a helyzet megoldása érdekében, amelynek vezetősége nyitottsággal fogadta kérésüket. A beszélgetések nyomán, már ki is cserélték a törött kukákat, de ezenkívül újabbakat is fognak hozni. A gyűjtőpontok kibővítésére is van lehetőség, ezekhez azonban a hivatal kell biztosítsa a helyet, ami meg is fog történni.
Körösfőy Sándor, az RDE Hargita kft. igazgatója érdeklődésünkre elmondta, nekik is könnyebb a munkájuk, ha a tározókba kerül a szemét és azt nem mellőle kell összeseperni az elszállítás előtt, így természetes részt vállalnak a megoldásban. Noha ők támogatják,
Utóbbit egyébként nem is támogatja az igazgató. Arról is beszélt, hogy szeretnének új szelektív tározókat is elhelyezni a városban, és a havi egy alkalomnál többször is elszállítják azok tartalmát, viszont ez gazdaságilag is meg kell érje nekik, vagyis ehhez meg kell tölteni a konténereket. Kérdésünkre ugyanakkor azt is kifejtette, hogy nem fog növekedni a lakókra kiszabott szemétdíj, ha új konténereket hoznak a gyűjtőpontokhoz.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nagy problémát jelent, hogy a tömbházlakókon kívül sok esetben a cégek, illetve a házakban élők is a gyűjtőpontokhoz hordják a szemetet, annak ellenére, hogy nekik külön szerződéseket kellett kötniük a szolgáltatóval – magyarázta Sándor Lajos.
Az alpolgármester szerint ha mindenki betartaná a szabályokat, akkor részben megoldódna a jelenlegi helyzet. A gyűjtőpontokhoz vitt szemét mennyisége egyébként megduplázódott az elmúlt években – tette hozzá az alpolgármester. Lőrincz Csaba polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, a helyzet javítása érdekében videó kamerákat fognak felszerelni a gyűjtőpontoknál és bírságot is kirónak a későbbiekben a szabályszegőkre.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Körösfőy Sándor rámutatott,
Mint mondta, ha a megrongálódott kukákat kell cserélni, esetleg újakra van szükség, akkor annak megtérítése mindig a megrendelővel megkötött szerződés alapján történik. Ám amennyiben a vállalat munkatársai a felelősek egy megsérült tárolóért, azt minden esetben kicseréli a szolgáltató.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!