
Szent László alakja virágszoborként megörökítve Csíkszeredában. Archív
Fotó: Pinti Attila
Magyarország, a nagyváradi püspökség, több száz templom, számos város, köztük Győr, Nyitra, Pozsony, Zágráb és a határőrség patrónusa. Nevét hadosztály, de Szent László Társulat is őrzi. Ismert gyógynövény a Szent László füve.
2019. június 27., 10:132019. június 27., 10:13
A Szent István király halálát követő belső viszályok miatt László, 1046 táján Lengyelországban született. I. András trónra lépését követően lehetővé vált, hogy apja, Béla visszatérjen Magyarországra.
A hadakozások során Kerlésnél a besenyők, Mogyoródnál Salamon ellen olyan hírnévre tett szert, hogy bátyja halála után az ország vezetői egyhangúan választották meg a trónra. A kortársak előtt a haza atlétájaként jelent meg, a lovagi eszmény tökéletes megtestesítője volt. Az egyházszervezés István által megkezdett munkáját ő folytatta.
Tisztelete a magyar nép körében máig töretlen. Jelképe a lándzsa, bárd, kard. Legendájának legkvalitásosabb templomi falkép-ábrázolásait Székelyderzsben, Homoródkarácsonyfalván, Bögözben, Gelencén láthatjuk. Ünnepe június 27-e, amely a legendájából ismert csillagjelenés napja.
Alexandru Rogobete vasárnap bejelentette, hogy az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformjának év végén elérhető lesz az első változata, és várhatóan 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek parlamentben iktatott törvénytervezete szerint a házastársak a másik fél hozzájárulása nélkül is megtarthatják válás után a házassági nevet.
Több késszúrással ölte meg volt felesését egy férfi – hároméves gyermekük szeme láttára – a Teleorman megyei Beciu településen. A támadó ellen távolságtartási végzés volt érvényben, miután a gyanú szerint korábban elrabolta és megerőszakolta a nőt.
Megsérült két román állampolgár egy törökországi fegyveres támadásban, de egyikük sincs életveszélyben – jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a külügyminiszter.
Hamis 112-es segélyhívás keltett pánikot egy Buzău megyei településen: a bejelentő azt állította, hogy egy férfi puskával üldözi a feleségét. Miután a hatóságok nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, kiderült, hogy valaki csak tréfát űzött velük.
Az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adatai szerint 2024-ben körülbelül ötmillió személy, vagyis Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban.
Hétfőtől lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor program új felhívására – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott pénteki fehér házi találkozója után.
A Caritas piramisjátékhoz hasonlította szombaton Oana Gheorghiu a nem járulékalapú különnyugdíjakat.
Az eMAG 15. fekete pénteki árleszállítási akciója minden várakozást felülmúlt: több mint 986 millió lej értékű rendelést regisztráltak, ami 10 százalékkal meghaladja a tavalyi eredményt – tájékozatott szombaton a vállalat.
szóljon hozzá!