
A megszokotthoz képest egy héttel hamarabb szervezik meg a szelídgesztenye-fesztivált
Fotó: Erdély Bálint Előd
Népművészeti tárgyakat állítanak ki, megrendezik az első Homoród menti Nemzetközi Kispályás Labdarúgótornát, lesz szelídgesztenye-fesztivál és községi napokat is tartanak, amelyen fellép a Moby Dick – mindez szombaton és vasárnap Oklánd községben.
2023. szeptember 27., 17:222023. szeptember 27., 17:22
Először rendeznek Homoród menti Nemzetközi Kispályás Labdarúgótornát szombaton Oklánd községben, amelyen összesen tíz magyarországi, illetve Kovászna és Hargita megyei csapat vesz részt – nyilatkozta lapunknak Godra Lehel oklándi polgármester. Hozzátette, az esemény megszervezése érdekében az önkormányzat közösen pályázott a Tisza-tó Népszerűsítési Alapítvánnyal a Nemzeti Együttműködési Alapnál, illetve a magyar kormánynál. További támogatást pedig az Oklándi Kustaly Sportegyesület nyert Hargita Megye Tanácsától. A reggel kilenc órától kezdődő esemény célja, hogy a sport által szorosabbra fűzhessék a kapcsolatokat az anyaországi testvértelepüléseikkel, illetve a többi részvevővel.
– tudtuk meg a polgármestertől. A rendezvény tehát szombaton reggel kilenc órától kezdődik zenés ébresztővel, amelyet a helyi fúvószenekar biztosít. Délben vonulnak fel a Homoród menti Hagyományőrző Hannover Huszárok, majd a szelídgesztenye rövid bemutatása és kulturális műsorok következnek. Mindeközben kézműves foglalkozások és arcfestés is lesz a gyerekeknek.
Vasárnap községi napok lesznek: 12.30-tól a Kópé Góbé Egyesület tart mesemondást és mesedramatizálást, majd az Őrhegy Önkéntes Tűzoltó Egyesület bemutatójára várják az érdeklődőket. Délután fél háromtól a Kelemen Imre Általános Iskola tanulóinak műsorát lehet megtekinteni, másfél óra múlva pedig a Szentegyházi rocksuli lesz a színpadon. A Transylvanium koncert 18 órától kezdődik, a napot pedig a Moby Dick (19.30) fellépése zárja.
A kétnapos eseményen a hímzés- és bútorfestésszakkörön készült népművészeti tárgyakat is kiállítják. A felsorolt rendezvények a homoródszentpáli tetőn (szelídgesztenyés feletti tisztás) lesznek megtartva.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!