A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal mezőgazdasági irodája január 20-ig várja a mezőgazdasági területtel, valamint haszonállattal rendelkező gazdákat, hogy a 2008-as évi 28-as számú kormányrendeletnek megfelelően jelentsék be tulajdonukat a mezőgazdasági lajstromba.
2010. január 06., 12:212010. január 06., 12:21
2010. január 06., 12:322010. január 06., 12:32
Azt is kérik, hogy a gazda vigye magával személyazonossági igazolványát, a területét igazoló okmány fénymásolatát (tulajdonjogcím, adásvételi szerződés). A mezőgazdasági iroda kedden és csütörtökön 9 és 16, szerdán pedig 9 és 12 óra között várja az ügyfeleket.
Az összeírásra azért van szükség, mert az iroda munkatársai nem tudják kitalálni, hogy időközben mely gazda vágott le, adott el állataiból, vagy esetleg születhetett új egyed is, illetve bejelentés hiányában azt sincs honnan tudják, hogy adott-e el, vagy vásárolt-e területet. A gazdának is fontos, hogy szerepeljen a lajstromban, hiszen földalapú vagy állatok utáni támogatást csak így igényelhet. Azt is megtudtuk, hogy a székelyudvarhelyi mezőgazdasági iroda tavalyi lajstromában 1172 helységbeli és 215 más helységből levő gazda szerepel, illetve 33 olyan jogi személyt is listáztak, amelyek mezőgazdasági területtel, állatokkal rendelkeznek.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.