
Fotó: Pinti Attila
A román pártok kössenek országos nemzeti egyezményt, amelyben vállalják, hogy soha többé nem működnek együtt az RMDSZ-szel, mert az hazaárulásnak minősül – ezt követeli a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma.
2019. június 24., 22:002019. június 24., 22:00
Közleményükben azzal érvelnek, hogy az RMDSZ uszít és a romániai nemzetiségek közötti kapcsolatok egyensúlyát fenyegeti a „szélsőséges, román- és államellenes nyilatkozataival”, amiket a magyar közösség véleményformálói és a magyar sajtó is átvesznek. Ezt bizonyítja az úzvölgyi temető kapcsán kialakult helyzet is – fogalmaznak a fórum vezetői.
Arra hivatkoznak, hogy május 22-én a védelmi minisztertől kértek felvilágosítást a történelmi műemlékek engedélyeztetésére vonatkozóan, amit a minisztérium a Hősök Kultuszáért Országos Hivatalnak továbbított. A hivatal válaszából az derül ki, hogy Csíkszentmárton önkormányzata úgy renováltatta a temetőt, hogy nem tartotta be az 1927-es eredeti terveket. Három magyar emlékművet, tájékoztató táblákat, és mintegy hatszáz kopjafát, vagyis kizárólag magyarokra utaló emlékjeleket helyezett el a területen, ahol nemcsak magyar hősök, hanem románok, osztrákok, németek, oroszok, olaszok és szerbek is nyugszanak – olvasható a közleményben. Ezért
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
Az RMDSZ törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint egy csökkentett összegű gyermekpénz mellé jelenléti ösztöndíjat vezetnének be – de csak azoknak, akik rendszeresen járnak óvodába vagy iskolába. A törvény egyik előterjesztőjével beszélgettünk.
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Jóváhagyta a kormány szerda esti ülésén a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot – közölte Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter.
5 hozzászólás