
Fotó: Bíró Blanka
Románia kormánya hagyjon fel „Székelyföld erőltetett és mesterséges elszegényítésével”, engedjék szabadon a „székely terrorper” elítéltjeit, létesüljön magyar kar a marosvásárhelyi orvosin, állítsák helyre az úzvölgyi katonatemetőt, Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót – áll többek között az SZNT székely szabadság napi kiáltványában, melyet a bukaresti parlamentben is ismertettek.
2020. március 10., 17:092020. március 10., 17:09
2020. március 10., 20:042020. március 10., 20:04
Közfelkiáltással fogadták el kedden Sepsiszentgyörgyön a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kiáltványát, melyben kinyilvánítják: követelik Székelyföld területi autonómiáját. A sepsiszentgyörgyi turulszobornál megtartott rendezvényen Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke olvasta fel a kiáltványt, melyet hangos „Igen!” felkiáltással erősített meg a mintegy félszáz résztvevő.
Eközben kedden délelőtt Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő napirend előtti felszólalásban ismertette a kiáltvány kivonatát Bukarestben. A dokumentumban megfogalmazzák, hogy
Követelik a „székely terrorperben” elítélt Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását, mert mint fogalmaznak: „az ő meghurcolásuk az egész magyar közösség megfélemlítését célozza”. Kitérnek arra, hogy
Emlékeztetnek, hogy Románia kötelezettséget vállalt az Európa Tanács 1993/1201-es számú ajánlásának teljesítésére, amely a 11. cikkében kimondja: ha egy nemzeti kisebbség többséget alkot egy körzetben, joga van ahhoz, hogy autonóm közigazgatási szervekkel, sajátos státussal rendelkezzen.
hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státusáról az SZNT-vel és a székely önkormányzatokkal.
Követelik a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetemen az önálló magyar kar létrehozását, az úzvölgyi katonai temető helyreállítását.
Ugyanakkor ajánlják Románia kormányának, hogy vonja vissza a tavaly július 8-án az Európai Bizottsággal szemben benyújtott keresetét, amelyben Bukarest a Székely Nemzeti Tanács uniós polgári kezdeményezését bejegyző határozat megsemmisítését kéri.
Szintén kedden Kulcsár-Terza képviselőtársa, Biró Zsolt politikai nyilatkozatban hívta fel a parlament figyelmét:
A sepsiszentgyörgyi megemlékezésen Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke kifejtette, a székely szabadság napja a székely vértanúk gyásznapja, de ünnep is, mert tíz hónap alatt 210 ezer aláírás gyűlt össze elektronikusan az SZNT uniós polgári kezdeményezésének támogatására; viszont aggodalomra ad okot, hogy a következő szűk két hónap alatt ötször ennyit kell összegyűjteni legalább hét uniós tagországból.
Amint arról beszámoltunk, az SZNT korábban lefújta marosvásárhelyi székely szabadság napi tömegrendezvényét a koronavírus terjedését megelőző hatósági intézkedéseknek megfelelően. Ugyanakkor Budapesten a tervek szerint megtartják a Hősök terén a Székelyföldért Társaság által szervezett kora esti szimpátiatüntetést.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
2 hozzászólás