Szászrégeni rablás játékpisztollyal

Őrizetbe vették az elkövetőket, a szászégeni bíróságnak pedig ma kell döntenie, hogy előzetes letartóztatásba helyezi-e a csütörtök esti rablás elkövetőit, akik az eset után egy szórakozóhelyre mentek.

Bakó Zoltán

2009. november 20., 13:202009. november 20., 13:20

Csütörtökön este egy Szászrégeni lakásba három személy hatolt be, s az ott tartózkodó gyerekeket egy pisztollyal fenyegetve leszerelték azt a számítógépet, amin a gyerekek épp játszottak, után a géppel távoztak a lakásból, s egy gépkocsiba ülve elhagyták a környéket. A lakásban csak egy felnőtt személy, a család 24 éves sógornője tartózkodott, aki a gyerekek felügyeletét látta el. Őt is a fegyverrel fenyegették. A halálra rémült rokon mesélte el aztán a hazaérkező szülőknek a rablás egész történetét, akik azonnal értesítették a rendőrséget. A helyszínre kiszálló bűnügyiek kihallgatták a tanúkat, s az általuk leadott személyleírás alapján kezdték keresni az elkövetőket.

Körülbelül egyórányi keresés után egy szórakozóhelyen bukkantak rá a három, 28 és 30 év közötti helybeli fiatalra. Náluk volt a számítógép és a fegyver, amivel a házban levőket rémísztgették. Amint utóbb kiderült, csupán egy játékpisztolyról van szó, ami viszont elég volt ahhoz, hogy pánikot keltsen a gyerekeben és a fiatal nőben.

A rendőrség 24 órára őrizetbe vette a három fiatalt, akiket ma délelőtt állítottak bíróság elé rablás és magánlaksértés alapos gyanújával. Ők azzal védekeznek, hogy a háztulajdonos 300 lejjel tartózott nekik, ezt az összeget akarták behajtani rajta, de mivel nem találták otthon, a számítógépet vitték el a tartozás fejében.

Egyelőre nem tudni, hogy a szászrégeni bíróság elrendeli-e a 29 napra szóló előzetes letartóztatásba vételt a rablók ellen, vagy hagyja, hogy szabadlábon védekezzenekaz ellenük felhozott gyanúsítással szemben.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Több mint 650 sofőr jogosítványát vonták be a rendőrök

Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.

Több mint 650 sofőr jogosítványát vonták be a rendőrök
2025. június 21., szombat

Megszületett a döntés, kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa szombati ülésén hozzájárulását adta az alakulat kormányzati szerepvállalásához – jelentette be az ülést követően az ideiglenes pártelnök.

Megszületett a döntés, kormányra lép a PSD
2025. június 21., szombat

Részleteket közölt a deficitcsökkentő intézkedésekről az egyik elnöki tanácsadó

Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata.

Részleteket közölt a deficitcsökkentő intézkedésekről az egyik elnöki tanácsadó
2025. június 21., szombat

Kiszivárgott a Bolojan-kormány lehetséges összetétele, három magyar név szerepel a listán

Tánczos Barna lehet a Bolojan-kormány egyik miniszterelnök-helyettese – derül ki a leendő kabinet összetételének munkaváltozatából, amelyet a News.ro hírportál tett közzé. A jelenlegi tárcavezetők közül heten–nyolcan is az új kormány tagjai maradhatnak.

Kiszivárgott a Bolojan-kormány lehetséges összetétele, három magyar név szerepel a listán
2025. június 21., szombat

Hivatalos: új középiskolai kerettanterveket vezetnek be

Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet.

Hivatalos: új középiskolai kerettanterveket vezetnek be
2025. június 21., szombat

Bolojan: áldozati kormány lesz a következő kabinet

Ilie Bolojan szerint áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amelyik készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges kiadásokat.

Bolojan: áldozati kormány lesz a következő kabinet
2025. június 21., szombat

Felfüggeszthetik Románia uniós alapokhoz való hozzáférését

Az uniós alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését kockáztatja Románia, ha október 15-ig nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére – jelentette ki pénteken Alin Andrieș pénzügyi államtitkár.

Felfüggeszthetik Románia uniós alapokhoz való hozzáférését
2025. június 20., péntek

Grindeanu szerint várhatóan kedden vagy szerdán alakulhat meg az új kormány

Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.

Grindeanu szerint várhatóan kedden vagy szerdán alakulhat meg az új kormány
2025. június 20., péntek

Vízibiciklizés közben belefulladt a Kolibica-tóba egy 57 éves férfi

Belefúlt pénteken egy 57 éves besztercei férfi a Kolibica-tóba, miután beleesett a vízbe egy vízibicikliről – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vízibiciklizés közben belefulladt a Kolibica-tóba egy 57 éves férfi
2025. június 20., péntek

Kelemen Hunor: az RMDSZ szót és súlyt kér az új kormányban

Az RMDSZ készen áll a tárgyalások folytatására, és szót, illetve súlyt kér az új kormányban, mert a politikai tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van – közölte pénteken a Facebook-oldalán Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor: az RMDSZ szót és súlyt kér az új kormányban