Fotó: Fábián András
Elkészült Szászrégen új sportterme. A kivitelező cég átadta a polgármesteri hivatalnak az Ifjúsági Parkban levő létesítményt.
2009. november 19., 12:402009. november 19., 12:40
2009. november 19., 13:442009. november 19., 13:44
Fotó: Fábián András
Majdnem egy évig építették a szászrégeni sporttermet, amely 27 m széles, 48 méter hosszú, magassága 7 méter és 153 nézőnek biztosít ülőhelyet.
A helyiség ugyanakkor megfelel az európai normáknak, a feljáratokat és egy mellékhelyiséget a mozgáskorlátozottak is igénybe vehetik.
A játékrészen kosár-, kézilabda-, röplabda- és teniszmérkőzéseket lehet szervezni, de asztalitenisz és küzdősportokra is alkalmazható a megfelelő sportkellékek beszerzése után. A termet elsősorban a helybéli iskolák, ezek keretében működő sportosztályok fogják használni, a lehetőségek szerint majd bérelni is lehet, de erről majd a képviselő testület dönt majd novemberi soros ülésén. Rendbe tették a sportterem körüli sétányokat is. Az a tanács elképzelése, hogy az Ifjúsági Parkban egy komoly sportbázist alakít ki. A már létező stadion, a minifoci pálya, a városi strand, a játszótér és az új sportterem mellé egy fedett uszodát is szeretnének építtetni.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
Szerdán elérhetővé vált a platform, ahol igényelhetik az energiaszámlák kifizetésére biztosított állami támogatást az alacsony jövedelemmel rendelkezők. Az energiautalvány igényléséhez segítséget is kérhetnek az érintettek.
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a minisztérium szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
A helyi ingatlanadók 60–70 százalékos emelését tervezi a kormány – jelentette ki szerdán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi 24-nek. Az intézkedés a második adóreformcsomag része lesz.
Szerdai bejelentése szerint Nicușor Dan várhatóan a jövő év elején látogat az Egyesült Államokba.
Több mint 1500 hektárnyi mezőgazdasági terület vált egyszerűbben megközelíthetővé Szentegyházán, miután újjáépült a József út a Vadászok utca és a Csíki láz, valamint a benzinkút és a vasgyár között. A gazdák támogatása volt a legnagyobb cél.
A közvetlen külföldi befektetéseket átvilágító bizottság (CEISD) az MVM Csoport és E.ON Energie Románia közötti tranzakció elutasítását javasolja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT) – számolt be szerdán a miniszterelnöki kancellária.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán kiadott figyelmeztetésére hivatkozva.
A Szent István-nap csúcspontja minden évben az esti tűzijáték és drónshow, a Tűz és fények játéka, amelyre több százezren látogatnak el – tudatták a szervezők szerdán az MTI-vel, hozzátéve, hogy 2025-ben is Európa legnagyobb műsorával készülnek.
Az állami támogatásra jogosult áramfogyasztók szerdától igényelhetik az elektronikus energiakártyát az EPIDS online platformon. Az alkalmazást a Különleges Távközlési Szolgálat dolgozta ki.