Szász rágalmazásért perbe hívja Borbolyt

Szász Jenő, az MPP elnöke hétfőn délben tartott sajtótájékoztatót Székelyudvarhelyen, ahol elsősorban az államelnök-választások eredményeit vesézte ki, másodsorban pedig azt említette, hogy a két forduló közötti rágalmakért perbe hívja Borboly Csabát, Hargita megye tanácsának elnökét.

Máthé László Ferenc

2009. december 07., 13:522009. december 07., 13:52

2009. december 07., 14:542009. december 07., 14:54

•  Fotó: Somorjai L. Galéria

Fotó: Somorjai L.

Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnök korábban, a második forduló előtti héten a Mediafaxnak azt nyilatkozta: „Az MPP elnöke a jelenlegi államfő közbenjárásával tudott pártot alakítani, így tudott két évig önkormányzati tanácstestület nélkül polgármester lenni, és Băsescunak köszönheti azt is, hogy információim szerint több büntetőügyi dossziéját mosták tisztára”. Minderre hétfőn Szász Jenő, az MPP elnöke úgy lépett: be fogom perelni Borbolyt, hisz mindaz amit mondott rágalom.

Szász azt is említette, hogy december elsején a Cotroceni-palotában nem koccintott az államelnökkel, mint azt többen már felrótták neki, hanem autonómia kérdésekről tárgyalt az államfővel. A választásokkal kapcsolatosan az MPP elnöke azt tudatta: megbukott a bal oldali politizálás és az RMDSZ, az MPP-nek az SZNT-vel és az EMNT-vel közösen egy jobb oldali nemzeti pólust kell létrehoznia. Szász Markó Bélát, az RMDSZ elnökét is felszólította, kérjen bocsánatot a magyarok többségétől azon kijelentése miatt, hogy a magyarság nem értette, nem érezte a választások tétjét.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés