
Fotó: Antalfi József
A magyarországi választások első fordulója után mindenki fideszes lett Szász Jenő, MPP elnök szerint, elsősorban az erdélyi magyarok, olyan emberek gratulálnak nekik, akik néhány évvel ezelőtt a magyarországi balliberálisoknak voltak a „szerelmesei” – mondta el udvarhelyi sajtótájékoztatója keretében a Magyar Polgári Párt elnöke.
2010. április 22., 16:412010. április 22., 16:41
2010. április 22., 18:372010. április 22., 18:37
Fotó: Antalfi József
Szász saját bevallása szerint emlékszik arra, amikor 2002-ben Markó Béla elsőként gratulált Medgyesi Péternek, mint ahogy elsőként tette Mircea Geoanának is – most pedig igyekszik barátkozni azzal a párttal, aki a legesélyesebb a választásokon. „Ami megy Bukarestben, az nem megy Budapesten: az a balkáni politika, amit el lehet ott adni, az már nem megy tőlünk nyugatra” – fejtette ki a pártelnök.
Azt szeretné, hogy legyen mindenki tisztességes, és vállaljanak akár nyolc év ellenzékiséget Magyarország irányában is. Bármennyire nagy az igyekezete, szerinte Markónak nem áll jól a szénája Budapesten. Ezeket a jelenségeket szempontként véve véleménye szerint egy törésvonal várható az RMDSZ-en belül, amelyekkel számolniuk kell az elkövetkezendő években.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.