
Fotó: Haáz Vince
Több mint húszezerszer hívták a tűzoltóságot a tavaly Maros megyében, a tulajdonképpeni beavatkozások száma ennél valamivel kevesebb volt, ahogy az előző évhez képest is kevesebb alkalommal kellett beavatkozniuk – hangzott el a Maros megyei tűzoltóság évértékelőjén.
2019. február 07., 10:412019. február 07., 10:41
Handrea Călin tűzoltóparancsnok elmondta, 2018-at kevésbé jellemezte a szárazság, ezért a tűzesetek száma is jóval kevesebb volt mint a korábbi években, amikor a legtöbbször a száraz aljnövényzet gyulladt ki. Hasonlóképpen kevesebb volt az árvíz is. Tavaly hét személy életét nem sikerült megmenteniük, ami jóval több a korábbi egy-kettőhöz viszonyítva.
– hangsúlyozta Handrea, aki elmondta azt is, hogy sokszor érzi úgy, hogy hiába minden erőfeszítés a részükről, van egy olyan társadalmi réteg, amelyhez nem jut el az információ, illetve nem is fogékony arra.
Fotó: Haáz Vince
Decemberben különösen sok volt a balesetek száma:
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi, Dózsa György-úti túlzsúfolt közúti forgalom arra kényszerítette a tűzoltóságot, hogy a város kolozsvári kijáratánál, a kombináttal szembeni bevásárlóközpont mellett is létesítsenek egy munkapontot, egyelőre egy mentőautóval – amit majd egy tűzoltóautóval is bővítenének –, ahonnan a Maros megye nyugati régiójában történő balesetekhez szállnak ki.
Marosvásárhely mellett Segesváron és Szászrégenben is működnek alegységeik, illetve munkapontjaik vannak Nyárádszeredában, Szovátán, Dédán, Dicsőszentmártonban, Mezőrücsön és Nagysármáson. Munkapont létesítését tervezik Marosvásárhelyen az Egyesülés negyedben is, ahová szintén egyre nehezebb a gyors kiszállás a forgalom miatt.
Fotó: Haáz Vince
A tűzoltók szakmai felkészültségéről a parancsnok elmondta: az utóbbi években sokat fejlődtek,
Fotó: Haáz Vince
Számos szakmai tanfolyamon, továbbképzésen vesznek részt, gyakorlatokat is szerveznek számukra. Ilyen szimulációt tartottak többek közt a marosvásárhelyi repülőtéren, ahol egy „légikatasztrófánál” kellett helytállniuk.
Mentési akcióik, bevetéseik között ugyanakkor hegyimentés, robbanás, lakás- és erdőtűz, közúti baleset, árvíz szerepelt.
Fotó: Haáz Vince
Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.
Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére, hogy kímélje a költségvetést.
Elfogadta a Parlament azt a törvénytervezetet, amely jelentősen szigorítja a kiskorúakkal szembeni bántalmazás miatt kiszabható büntetéseket, ezzel is erősítve a gyermekek védelmét – olvasható az RMDSZ honlapján.
Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében szerdától. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.
A diákok idegen nyelvi készségeinek felmérésével folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza csütörtökön
Földrengés volt Vrancea megyében csütörtökre virradóra. A Richter-skála szerinti 3,6-os erősségű fölmozgás 1 óra 58 perckor történt.
Több mint 3500 bíró tiltakozik az igazságszolgáltatás politikai alárendelésének kísérlete ellen – tájékoztatott szerdán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege.
szóljon hozzá!