Hirdetés
Hirdetés

Szakmai tanfolyamok állástalanoknak: előtérben a munkaadók elvárásai

A kőművesszakma is a keresettek közé tartozik. Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

A kőművesszakma is a keresettek közé tartozik. Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

A munkaerő-elhelyező ügynökségek által munkanélkülieknek szervezett szakmai tanfolyamok közül népszerűek a fodrász-, kozmetikus-, manikűr-pedikűr kurzusok, de a növénytermesztés, állattenyésztés, ács, kőműves, asztalos, biztonsági őr, kereskedelmi dolgozó szakma elsajátítására is van igény. A szakmai képzéseket cégek javaslatai alapján indítják.

Antal Erika

2019. január 17., 13:452019. január 17., 13:45

Panziómenedzselést tanul Tibor, aki decemberben lett munkanélküli, és ahhoz, hogy segélyben részesülhessen, be kellett iratkoznia a megyei munkaerő-elhelyező és szakképző ügynökség által szervezett szakmai tanfolyamok valamelyikére. Érdeklődésünkre, hogy miért éppen ezt választotta, elmondta, érdekelte volna egy CNC-gépkezelői tanfolyam is, de az nem volt, így a turisztikai képzés mellett döntött, mert abban is lát jövőt.

Idézet
Az igaz, hogy még nem foglalkoztam idegenforgalommal, de gondoltam, az egy olyan szakma, amely előtt jövő áll, hát élek a lehetőséggel és elvégzem, megtanulom, aztán hátha hasznát is veszem

– reménykedett.

Hirdetés

Az ingyenes szakmai tanfolyamokra azok iratkozhatnak fel, akik a munkahivatal nyilvántartásában szerepelnek munkanélküliként, akik külföldről hazatelepültek, illetve akik valamilyen büntetés-végrehajtó intézményből kikerülve nem találtak munkát – tájékoztatott Gheorghe Ștef. A Maros Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség igazgatója lapunknak elmondta,

aki szeretne ingyenes tanfolyamot elvégezni, nem rendelkezhet jövedelemmel, vagy 500 lejnél nem lehet nagyobb havi bevétele.

Az elmúlt évben 52 tanfolyamot szerveztek, amelyekre összesen kilencszázan iratkoztak fel. A legnépszerűbb kurzusok: fodrász, kozmetikus, manikűr-pedikűr, mezőgazdaság-növénytermesztés és állattenyésztés, biztonsági őr, kereskedelmi dolgozó, otthoni idősgondozó. A tanfolyamokra feliratkozóknak valamivel több mint fele falusi környezetben él, és ami az iskolázottságot illeti, legtöbbjük középfokú végzettséggel rendelkezik.

Csíkszeredában az ácstanfolyam bizonyul a legkeresettebbnek – tudtuk meg Jánó Edittől, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség igazgatójától. Mint elmondta, egy-egy kurzus megszervezésénél a munkanélküliek igényeire, érdeklődésére is tekintettel vannak, de

leginkább a munkáltatók elvárásait tartják szem előtt, hiszen ők saját szükségleteik szerint keresik a munkaerőt. 

„Akik elvégeznek egy ilyen tanfolyamot, nagyobb eséllyel találnak munkahelyet, hiszen egy-egy vállalat javaslatának megfelelően indítjuk a szakmai képzéseinket” – hangsúlyozta az igazgató. Kőművesnek tanulhatnak Székelyudvarhelyen, hegesztőnek Gyergyószentmiklóson, asztalosnak Maroshévízen. Ezek a legkeresettebb szakmák, de pincér- vagy szakácstanfolyamra is folyamatosan lehet jelentkezni. Jánó Edit azt is elmondta, hogy télen több a férfi munkanélküli, akik tavasszal munkába állhatnának. A női munkakeresőknek kozmetikusi vagy fodrász-, ruhatervezési, szabás-varrás tanfolyamok állnak rendelkezésükre.

Hargita megyében a tanfolyamok végzettjeinek 40–50 százaléka talált magának munkát a szakmájában, míg Maros megyében ez az arány 50–60 százalék.

De ha nem is tud azonnal elhelyezkedni a végzett, a tanultak nem vesznek kárba, hiszen otthon, a ház körül, a családban kamatoztathatja tudását, esetleg tapasztalatot szerez, és az elkövetkezőkben még nagyobb az esélye, hogy érvényesüljön. Erre jó példa lehet Ildikó esete, aki kertészmérnöki végzettséggel vált munkanélkülivé és szakácstanfolyamot végzett. „Elhatároztam, hogy szakácsként keresek munkahelyet. Nem találtam, de amit ott megtanultam, mindent kipróbáltam otthon, sőt még úgymond továbbképeztem magam, tévéből, folyóiratokból. Végül tényleg bejött, és szakácsként tudtam elhelyezkedni” – mesélte a marosvásárhelyi nő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Négyszáz sebességmérő készüléket vetnek be a karácsonyi hosszú hétvégén

Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.

Négyszáz sebességmérő készüléket vetnek be a karácsonyi hosszú hétvégén
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk

Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk
2025. december 24., szerda

Lemondott a TAROM vezérigazgatója

December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.

Lemondott a TAROM vezérigazgatója
Lemondott a TAROM vezérigazgatója
2025. december 24., szerda

Lemondott a TAROM vezérigazgatója

2025. december 24., szerda

Csíkszéken fehér lesz a karácsony, csak óvatosan az utakon

Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.

Csíkszéken fehér lesz a karácsony, csak óvatosan az utakon
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Benzint locsolt élettársára a Szatmár megyei gyújtogató

Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.

Benzint locsolt élettársára a Szatmár megyei gyújtogató
2025. december 24., szerda

Már van egy áldozata az idei influenzaszezonnak

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.

Már van egy áldozata az idei influenzaszezonnak
2025. december 24., szerda

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt került hatósági felügyelet alá egy prefektus és egy alprefektus

Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt került hatósági felügyelet alá egy prefektus és egy alprefektus
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya

Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya
2025. december 24., szerda

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő

Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő
2025. december 24., szerda

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál

A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál
Hirdetés