
A legtöbb helyen nincs külön szabályozás, amely korlátozná a világítást a temetőkben
Fotó: Haáz Vince
A szabadtéri maszkviselés szabálya a temetőkertek esetében is érvényes, mint ahogyan a távolságtartást is be kell tartani azoknak, akik november elsején halottaik sírjához látogatnak el. Székelyföld több településén már második hete a piros forgatókönyv van érvényben, ezért – noha a temetőlátogatást egyelőre sehol nem tiltják – az idei világítás alkalmával fokozott elővigyázatosságra intenek a hatóságok.
2020. október 29., 22:032020. október 29., 22:03
Csíkszeredában nincs külön szabályozás, amely korlátozná a mindenszentek napján az elhunyt szeretteik sírját felkereső hozzátartozók létszámát a temetőkben. A város legnagyobb temetője, a Kalász lakótelepi sírkert, illetve a Szentlélek utcai temető a polgármesteri hivatal ügykezelésébe tartozik, amely nem tervez az érvényben levőknél másabb korlátozásokat bevezetni – tudtuk meg Lázár Pétertől, a városháza városgazdálkodási irodájának vezetőjétől. Így
Hasonlóképpen nem készültek külön korlátozásokkal erre az alkalomra a római katolikus egyház tulajdonában levő, a köztudatban csak régi temetőként emlegetett sírkert látogatói számára sem – tudtuk meg a Szent Kereszt Főplébániától. Az egyház fontosnak tartja a közterületeken érvényes előírások, a maszkviselés és a távolságtartás betartását, és arra kérik a szeretteikre emlékezőket, hogy kerüljék a tömörülést a sírok körül.
Gyergyószentmiklós járványügyi szempontból egyelőre sárga besorolású, így a szerdai helyzet alapján nem fognak különösebb korlátozásokat bevezetni. Amint a római katolikus temető gondnokságával megbízott Puskás Emil érdeklődésünkre válaszolva elmondta, a temető november 1-jén is szabadon látogatható lesz, azonban kötelező lesz a szájmaszk viselése, és
Az egyháztanácsosok a helyszínen tisztelettel figyelmeztetni is fogják az embereket a szabályok betartására. Idén nem tartják meg a sírkertben a szentmisét, amelyre máskor délután 4 órakor szokott sor kerülni – hiszen itt nehéz lenne azt elérni, hogy ne alakuljon ki tömeg, ehelyett este 6-kor a Szent Miklós templomban lesz szentmise. Ahogy a korábbi években, idén is forgalomkorlátozásokra lehet majd számítani a római katolikus és az örmény temető környékén.
Fotó: Barabás Ákos
A marosvásárhelyi római katolikus temető gondnoksága még nem kapott semmilyen hivatalos értesítést arról, hogy lesznek-e különleges szabályok a temetőlátogatásra vonatkozóan. Az biztos, hogy a maszk viselete kötelező, akárcsak a köztereken, utcákon.
A vásárhelyi református temető esetében sem küldött ki a megyei egészségügyi igazgatóság szigorításokra vonatkozó előírásokat – tudtuk meg a temető gondnokától, aki arra kéri az érkezőket, hogy maszkban legyenek és tartsák be a távolságot. Itt sem zárják be a sírkert kapuit 20 órakor, azonban november 2-ától áttérnek a téli nyitvatartásra, azaz 8 és 18 óra között lesz látogatható a sírkert.
Szováta város önkormányzata ugyanakkor felhívja a világítani érkezők figyelmét, hogy november elsején a forgalom feltorlódásának elkerülése, illetve az esetleges balesetek megelőzése érdekében csak egyirányúan közlekedhetnek gépjárműveikkel a Templom utcában. Behajtani a Domokos Kázmér Művelődési Háznál, kihajtani a Sómező utcán át lehet – hívják fel a helybéliek figyelmét.
Már hétfőn közölte a temetőlátogatásra vonatkozó szabályokat Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának sajtóosztálya, a korlátozások egyelőre változatlanok, bár a napokban tovább nőtt a fertőzöttségi arány a városban. A Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szerdai közlése szerint a városban jelenleg a fertőzöttségi mutató 8,28 ezrelék, az elmúlt két hétben összesen 333 személy koronavírus-tesztje lett pozitív. A járvány további terjedésének megfékezésére ezért
Fotó: Veres Nándor
Természetesen a helyi temetőkertekben is kötelező a maszkviselés és a távolságtartás, valamint a helyi katasztrófavédelmi bizottság előírása szerint egy sírnál egyszerre legtöbb hat személy tartózkodhat (amennyiben azok nem egy háztartásban élnek). Ugyanakkor, az egyházi gondnokságok feladata gyakran fertőtleníteni a kegytárgyakat (amelyeket a hívek megérintenek), illetve a kilincseket, fogantyúkat, stb. A városvezetés ugyanakkor arra ösztönzi a székelyudvarhelyieket, hogy a zsúfoltság elkerülése érdekében lehetőleg ne vasárnap délutánra hagyják a világítást:
A katasztrófavédelmi bizottság egyébként azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben így is zsúfoltság alakul ki, akkor időszakos lezárhatják a temetőket, azaz addig nem engednek be híveket, amíg valamelyest nem ürül a kegyeleti hely.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
1 hozzászólás