
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat az elmúlt években saját költségvetéséből négymillió lejt fordított a strand élményfürdővé alakítására
Fotó: Facebook/Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Gyermeknap alkalmával nyitják meg a sepsiszentgyörgyi városi strand kapuit, a helyi önkormányzat tulajdonában levő Sepsi Rekreatív Rt. által működtetett létesítmény öt medencével várja a strandolókat. Újdonság, hogy tavalyhoz képest bővebb étkeztetési kínálatot biztosítanak, hogy a látogatóknak ne kelljen ezért elhagyniuk a strand területét.
2018. május 28., 16:132018. május 28., 16:13
Az árak nem változtak, a teljes árú belépő 20 lejbe kerül, 18 év alatt és 60 év felett 8 lejért lehet jegyet váltani, a napozóágy bérlése szintén 8 lej. A rendszeres látogatók bérletet is válthatnak, ennek lehetőségeiről itt tájékozódhatnak. A városi strand naponta délelőtt 10 és este 8 óra között tart nyitva,
Tavaly átadták a felújított nagymedencét, amit most napfényálló, mikroorganizmusok megtelepedését gátló fóliával burkoltak újra, illetve a létrákat és korlátokat is kicserélték.
Az ötvenméteres nagymedence felújítása előtt kikérték a strandolók véleményét, mert felmerült az a változat, hogy menedékesen másfél méteresre csökkentik a mélységét, ám a többség amellett foglalt állást, hogy tartsák meg a két és fél méteres mélységet, mert így úszóverseny szervezésére is alkalmas lehet a létesítmény. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat az elmúlt években saját költségvetéséből négymillió lejt fordított a strand élményfürdővé alakítására, azóta rekordokat dönt a látogatottsága. Az elmúlt év is jónak bizonyult, összesen 21805 gyermek- és 2075 felnőttjegyet értékesítettek.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
szóljon hozzá!