Sörpaktum: marad a Csíki, megy az Igazi

Megférnek egymás mellett. A Heineken megindokolta döntését •  Fotó: Pinti Attila

Megférnek egymás mellett. A Heineken megindokolta döntését

Fotó: Pinti Attila

A Heinekennel kötött kompromisszumos megállapodás részeként kikerül az Igazi Csíki Sör nevéből az Igazi megnevezés, a holland sörgyártó szerint ugyanis a szócska használata megtévesztheti a fogyasztókat – nyilatkozta az Origo.hu hírportálnak Lénárd András. A csíkszentsimoni sörgyárat működtető Lixid Project Kft. tulajdonosa leszögezte: nyártól már Csíki Sör feliratú címkével kerülnek a boltokba a manufaktúra sörei.

Székelyhon

2017. március 29., 11:542017. március 29., 11:54

2017. március 29., 17:032017. március 29., 17:03

A csíkszeredai vállalkozó azt is elmondta a hírportálnak, hogy a Heineken románai képviselőivel kötött megállapodásnak egyelőre nincs jogi fedezete, amolyan „gentlemen’s agreement” alapon ötmondatos dokumentumot rögzítettek, hogy a felek minden jogi eljárástól elállnak, és egymás mellett megférve dolgoznak majd a piacon. A teljes körű megállapodás egy hónapon belül születhet meg. Lénárd ugyanakkor a Transindex megkeresésére elmondta, arról is megegyeztek, hogy a Heineken lemond a Csíki Premium megnevezésről, amelyet utólag védtek le.

Heineken-magyarázat

Az AFP francia hírügynökségnek eljuttatott válaszában egyébként a holland multinacionális társaság részben azzal indokolja a székelyföldi sörmanufaktúrával kötött egyezséget, hogy elismeri, miszerint a Csíki elnevezésű márka „fontossággal és érzelmi értékkel bír a gyártó és a fogyasztók számára”.

Idézet
A megállapodás értelmében mindkét társaság arra kíván összpontosítani, amihez a legjobban ért: a sörkészítésre

– jegyzi meg válaszában a Heineken.

korábban írtuk

Megegyezett a Heineken és a Csíki Sör Manufaktúra
Megegyezett a Heineken és a Csíki Sör Manufaktúra

Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.

A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-i ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását és forgalmazását. Az Igazi Csíki Sör gyártóját a holland multinacionális társaság romániai leányvállalata perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát. A márkanévvita két év után zárult le a hétfőn bejelentett megállapodással.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán

Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán
2025. május 09., péntek

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését

Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

2025. május 08., csütörtök

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan

Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan
2025. május 08., csütörtök

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni
2025. május 08., csütörtök

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak

Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak
2025. május 08., csütörtök

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken

Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.

Nem nézheted tétlenül!
Nem nézheted tétlenül!
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

2025. május 08., csütörtök

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket