
A vízszolgáltatás leállása mindenkinek kellemetlenséget okozott . Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Napokig nem folyt víz a csapokból Tusnádfürdőn, a leállást több, egymást követő csőrepedés okozta. A vízszolgáltatás hiánya a helyieket és a turistákat is rendkívül kellemetlenül érintette. A problémára közben találtak megoldást.
2019. október 03., 09:032019. október 03., 09:03
Péntek óta szünetelt a vízszolgáltatás Tusnádfürdő több utcájában, a helyiek és a turisták mindennapjait is megnehezítve. A kellemetlenséget a vízhálózat meghibásodása okozta, sorozatban három csőrepedés is történt – tudtuk meg Melles Máriától, a fürdőváros alpolgármesterétől. Mint mondta,
A vízszolgáltatás leállását több egymásutáni csőrepedés okozta, a helyreállítást pedig egy hétfői áramszünet tovább akadályozta. A tusnádfürdői Goscom Kft. igazgatója, Jánosi Gyula érdeklődésünkre elmondta, pénteken és a hétvégén három csőrepedés történt: először hosszanti irányban egy egyméteres szakaszon hasadt el a vezeték, majd rövid idővel ezután egy újabb 1,3 méteren, később pedig egy harmadik, három centiméteres repedés is történt. Ezeket a meghibásodásokat azóta helyreállították, a három napos kiesés alatt azonban a tusnádfürdői tartalék rendszer kiürült. Vasárnap éjszaka kezdték el a víztartályok újratöltését, hétfőn azonban egy áramszünet miatt a szivattyúk leálltak.
– magyarázta Jánosi. Hozzátette: szerdára a város 70 százaléka már újra élvezhette a vízszolgáltatást, a magasnyomású rendszeren lévő fogyasztóknak azonban továbbra is nélkülözniük kellett. Arra is kitért, hogy a fürdővárost ellátó kutak és pumpák Csíkszentsimonban találhatók, az innen Tusnádfürdőre tartó, 17 kilométeres ivóvízszállító vezetéket pedig öt évvel ezelőtt újították fel.
Ennek ellenére nem ez az első ilyen eset,
A probléma ráadásul nem csak Tusnádfürdőt, hanem a többi, ehhez a rendszerhez tartozó települést is érinti, tehát Tusnádot, Újtusnádot és Verebest. „Éjszakára ezeken a településeken is kénytelenek voltunk leállítani a szolgáltatást, hogy tölteni tudjuk a tusnádfürdői tartályokat. Egy előre bejelentett ütemterv szerint jártunk el, és falun nem is okozott olyan nagy fejtörést a kiesés, hiszen szinte minden udvaron kutak vannak. Tusnádfürdőn már más a helyzet, így ott víztartályokat biztosítottunk a lakosság számára tisztálkodás és vécéöblítés céljából, továbbá tűzoltóautókkal töltöttünk újra ezeket napi két-három alkalommal” – zárta az igazgató.
Melles Mária alpolgármester is kiemelte, hogy víztartályokkal siettek a lakosság segítségére, hiszen tisztában vannak vele, mekkora kellemetlenséget okozott a lakosság és a fürdővárosban tartózkodó turisták számára a vízszolgáltatás leállása.
– emelte ki az alpolgármester.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
szóljon hozzá!