
A régi buszokat szinte napi szinten kell javítani
Fotó: Haáz Vince
Ötvenegy millió lejes hitelből vesznek Marosvásárhelyen dízel autóbuszokat. Nem volt vitamentes a döntés, de legyőzte a bankkölcsön gyorsaságának érve a csak pályázatból megvalósuló járműparkfrissítést. Tizenhárom évig kell majd törleszteni.
2019. június 02., 13:562019. június 02., 13:56
Kifejezetten dízel autóbuszok vásárlására költheti a marosvásárhelyi városháza azt az 51 millió lejes bankkölcsönt, amelynek jóváhagyását a májusi soros képviselő-testületi ülésen hagyták jóvá. A szavazást kisebb vita előzte meg.
Teodora Benedek a liberális párt álláspontját ismertette, amely szerint minden autóbuszt uniós pénzalapból kell megvásárolni, a városnak semmiképp nem kellene tizenhárom évre bankkölcsönt felvennie erre a célra. A tanácsos szerint igaz, hogy a pályázatok benyújtását hosszas munka előzi meg, de
és azokból buszokat vásárolni. Azt is sérelmezte, hogy még nem bontották fel a város és a Siletina cég közötti társulást, holott több alakommal kiderült, ehhez mindenképp szükség van az uniós pályázatokhoz.
Segiu Papuc alpolgármester szerint Marosvásárhelynek van már két sikeres pályázata: a régiós ügynökségen keresztül huszonöt hibrid tömegközlekedési járművet fognak vásárolni. Azonkívül a fejlesztési minisztérium által meghirdetett sikeres pályázatok között is szerepel Marosvásárhely, így elektromos autóbuszokat fog kapni. A beszerzésekre kiírt versenytárgyalás már zajlik, az ajánlatokat július 17-én bontják fel, és azután derül ki, hogy mikor érkezik majd meg a negyvenhét elektromos busz. Papuc szerint
ahhoz, hogy hatékonyan és pontosan lehessen biztosítani a szolgáltatást.
Az RMDSZ-frakció nevében beszélő Peti András elmondta, a társulás megszüntetése csak akkor lehetséges, ha vannak buszok. „Jól tudjuk, hogy az egyik legnagyobb gond, a legtöbb panasz forrása a helyi tömegközlekedés. A pályázatok fontosak, de
hogy minél hamarabb új járművekkel lehessen közlekedni Marosvásárhelyen. Az RMDSZ támogatja a bankkölcsön felvételét, de csakis új járműveket kell vásárolni, és minél előbb.”
A Szabad Emberek Pártja is támogatta a kölcsönfelvételt, hiszen egyetértenek abban, hogy nagy szükség van autóbuszokra. Véleményük szerint a dízel járműveket gyorsabban be lehet szerezni, mint az elektromosokat, és
hiszen annak nyomán országos szinten több száz elektromos buszt fognak megrendelni, amelyek legyártása időigényes.
A kölcsönre vonatkozó képviselő-testületi határozatot végül nagy többséggel megszavazták.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei a rendőrségi nyomozókkal együttműködve január 23. és február 5. között 66 műveletet hajtottak végre – tájékozatott vasárnap az intézmény.
Önszántából távozott szombaton este fehéregyházi otthonából a 12 éves Boldijar Dorina Rozalia, aki azóta sem tért haza – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a lakók segítségére is számít a keresésben.
Az elmúlt 24 órában szolgálatot teljesítő közel 25 ezer belügyi alkalmazott több mint 2550 alkalommal intézkedtek, és csaknem 1500 mentési, elsősegélynyújtási és tűzoltási feladatot hajtottak végre – közölte vasárnap a belügyminisztérium.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint kedd estig havazással, jegesedéssel, a szél élénkülésével és jelentős lehűléssel járó időjárás várható Románia legnagyobb részén.
Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
szóljon hozzá!