Több mint 2 400 nyugdíjas igényelt már kedvezményes üdülési jegyet a Maros Megyei Nyugdíjpénztárnál. Az első kirándulók valószínűleg március második felében már indulhatnak.
2010. február 02., 12:202010. február 02., 12:20
2010. március 08., 13:112010. március 08., 13:11
Az intézmény vezetője, Morent Ilona a székelyhon.ro kérdésére elmondta, folyamatosan érkeznek az igénylések, de a formaságok miatt csak márciusban érkeznek meg a jegyek Maros megyébe.
Az igényléseket postai úton is el lehet juttatni a nyugdíjpénztárhoz, de idén kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel. A szakember szerint azért, mert az idősebbeknek jobban megfelel az, hogy személyesen letegyék a kéréseiket, mint az, hogy letöltsék az internetről az új típusú formanyomtatványokat.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!